Index Vakbarát Hírportál

Kim Dzsongun találkozni fog Asszaddal

2018. június 3., vasárnap 15:31

Az észak-koreai állami médiaügynökség értesülései alapján Bassár al-Aszad szíriai elnök hamarosan látogatást tesz Kim Dzsongunnál Észak-Koreában – írja a Guardian.

A látogatás pontos időpontjáról az észak-koreai média nem számolt be. Kim Dzsongun 2011-es hatalomra kerülése óta nem fogadott külföldi vezetőket Phenjanban, de a terv szerint június 12-én Donald Trump amerikai elnökkel is találkozik majd.

Az észak-koreai vezető és az amerikai elnök csúcstalálkozójáról május elején volt először szó, miután április végén Kim Dzsongun – az első északi vezetőként átlépve a két országot elválasztó határt – találkozott Mun Dzsein dél-koreai elnökkel. A koreai csúcson az északi állam vállaltaegyebek mellett atomprogramja leállítását, de szabadon engedett amerikai foglyokat is, Washington pedig jelezte hajlandóságát az elnöki csúcstalálkozóra.

Május 10-én hangzott el először, hogy június 12-én, Szingapúrban találkozhat Trump és Dzsongun, miután az amerikai külügyminiszter két nappal korábban Phenjanba utazott. Aztán viszont az amerikai elnök a tőle megszokott stílusban hol lemondta a csúcsot, hol mégis hajlandóságot mutatott a találkozóra. A csikicsuki közben Kim Dzsongun se tétlenkedett, tárgyalt Kínával és egy nappal Trump mostani bejelentése előtt meghívást kapott Moszkvába is. Trump látogatása során a várakozások alapján az észak-koreai nukleáris programról fognak tárgyalni, de az egyelőre nem várható, hogy Phenjan vegyi- és biológiai fegyvereiről is egyeztessenek.

"A világ üdvözli a koreai félszigeten nemrég lezajlott változásokat, amikhez kétségtelenül hozzájárult Kim Dzsongun bölcs vezetése és kiemelkedő politikusi tehetsége is" - mondta Aszad, aki azt is elmondta, hogy biztos benne, hogy az észak-koreai vezető sikeresen egyesíti majd a kettészakadt országot. Aszad megerősítette Kim Dzsongunt a támogatásáról.

Szíriát és Észak-Koreát is komoly nemzetközi szankciók sújtották az elmúlt években az emberi jogok megsértéséért és a nemzetközi jogsértésekért. Egy ENSZ-jelentés alapján Észak-Korea olyan alkatrészeket adott el öt éven keresztül Szíriának, amiből ballisztikus fegyvereket és vegyi fegyvereket lehet fejleszteni. Szíria 2013-ban beleegyezett, hogy elpusztítja a vegyi fegyvereit, de azóta több alkalommal is azzal vádolták a szíriai rezsimet, hogy ilyen fegyvereket vetett be a saját állampolgárai ellen. Phenjan becslések szerint nagyjából 55 milliárd forintnyi pénzt keresett azon, hogy a nemzetközi jogot megsértve kereskedett Szíriával.

Rovatok