Index Vakbarát Hírportál

Nagyon kemény menekültügyi tervvel álltak elő a bajorok

2018. június 6., szerda 12:37

Németország egyik legerősebb tartománya, a Bajor Szabadállam nem vár Berlinre menekültügyben: a tartomány vezetése saját menekültügyi tervet készített. Ennek az a lényege, hogy aki biztonságos országból érkezik, és ott már beadta menedékkérelmét, azt ezentúl nem engedik be a német határon, az illegális bevándorlókat pedig következetesen kitoloncolják, írja a Frankfurter Allgemeine Zeitung

A kedden ismertetett elképzelések a következők: 

„Egyértelmű jelzést kell adnunk arra, hogy aki Európába jött, az nem választhatja ki magának azt az országot, ahol élni szeretne" – mondta kedden Alexander Dobrindt, a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) Bundestag-frakciójának vezetője. Dobrindt szerint semmi másról nincs szó, mint a jogszabályok következetes alkalmazásáról a határon.

A menekültek európai befogadását szabályozó Dublin III. rendelet alkalmazását Németország 2015 szeptemberében felfüggesztette, egy hónapra rá azonban ismét hatályba léptette. A mai gyakorlat azonban továbbra is az, hogy csak azt utasítják vissza a határon, aki nem ad be menedékkérelmet. Közben Németország sok olyan embert fogadott be, aki már egy másik országban beadta menedékkérelmét, majd ugyanezt Németországban is megtette.  

A bajorok által tervezett szabályozás szerint a jövőben csak azt engedik be az országba, aki másik európai országban még nem adott be menedékkérelmet. Ezek az emberek Németországban kaphatnak védelmet.

Markus Söder bajor tartományi elnök szintén kedden azt mondta: végre következetessé teszik a kitoloncolásokat. Akinek Bajorországban visszautasítják a menedékkérelmét, azt felteszik egy chartergépre és visszaviszik hazájába. Söder szerint még fel kell készíteni a német rendőrséget arra, hogy meg tudjon felelni ennek a nemzetközi kihívásnak. Söder azt is mondta: jobb, ha külön charterjáratokkal toloncolják ki az embereket, mert ha menetrend szerinti járatokon vinnék őket, félő, hogy zavarnák a többi utast, vagy tüntetésbe kezdenének. 

A bajorok már a 2015-ös menekültválság idején keményen támadták Angela Merkel nyitott menekültpolitikáját. Az ezrével érkező menekültek nagy részét Bajorországnak kellett ellátnia, ami jelentős anyagi áldozatokat követelt.  A bajor CSU mostani keménykedése mögött több politikai motívum is meghúzódik.

A Bajorországban egyeduralkodónak számító párt a 2017-es választáson csak 38 százalékot, azaz eddigi története legrosszabb eredményét érte el, ezért az október közepén tartott tartományi választáson vissza akarja szerezni abszolút többségét. A CSU a szigorú menekültpolitikával akarja kifogni a szelet az iszlám- és bevándorlásellenes Alternatíva Németországnak (AfD) nevű párt vitorlájából. A CSU tervei most szövetségi szinten is támogatásra találhatnak, tekintve, hogy a belügyminisztérium élén a párt korábbi elnöke és tartományi kormányfője, Horst Seehofer áll.

Rovatok