Index Vakbarát Hírportál

Kigyulladt az a raktár Irakban, ahol a szavazólapokat őrzik

2018. június 10., vasárnap 20:56

Az iraki törvényhozás távozó elnöke a május 12-i parlamenti választások megismétlésére szólított fel vasárnap amiatt, hogy hatalmas tűz pusztított a nap folyamán azokban a bagdadi raktárakban, ahol a választások szavazólapjait őrzik - írta az MTI. 

Az iraki parlament szerdán döntött arról, hogy kézzel újraszámolják a májusi parlamenti választás szavazatait, mert csalás és szabálytalanságok gyanúja merült fel.

Szálim al-Dzsabúri annak a véleményének adott hangot, hogy szándékosan gyújtották fel a raktárépületeket Bagdad Ruszafa negyedében. "A kitervelt bűncselekményt azzal a céllal követték el, hogy leplezzék a választási csalást és manipulálást, hazudjanak az iraki embereknek és megváltoztassák akaratukat, választásukat" - közölte.

"Felszólítunk a választások megismétlésre" - hangoztatta a májusi választásokon mandátumát vesztett al-Dzsabúri, és felszólított a felelősök igazságszolgáltatás elé állítására.

A nap folyamán a belügyminisztérium szóvivője közölte, hogy a tűzben számos dokumentum és berendezés semmisült meg, azonban a tűzoltók megpróbálják megakadályozni, hogy a lángok átterjedjenek azokra a helyiségekre, ahol a szavazóurnákat tárolják.

A bagdadi keleti részén lévő Ruszafa negyedben lévő raktár négy épületből áll, és csak egy égett le, amelyben elektronikus eszközöket és dokumentumokat őriznek. A legfontosabb szavazóurnák többsége a másik háromban van, ahol ellenőrzés alá vonják a tüzet - hangoztatta a szóvivő, de lehetségesnek nevezte, hogy a lángra lobbant raktárban is voltak szavazóurnák.

A bagdadi tartományi tanács tagja, Mohamed el-Rabej azonban arról beszélt, hogy valamennyi szavazóurna és papír elégett a tűzben.

Vasárnap a legfőbb iraki törvényszéki testület, a bírói tanács kinevezte azokat a bírákat, amelyek az országos választási bizottságot fogja felügyelni. 

Az első választás az Iszlám Állam legyőzése utána

A parlament szerdán elfogadott törvénye értelmében országszerte kézzel újra kell számolni a májusi parlamenti választásokon leadott szavazatokat, és a rendelkezés a választási bizottság vezetését egy kilenc fős bírói testület kezébe adta. A választásokon történt jogsértéseket egy parlamenti különbizottság fogja vizsgálni.

Az iraki kormányfő keddi sajtótájékoztatóján jelentette be, hogy súlyos jogsértések történtek a parlamenti választásokon. A központi választási bizottság a múlt szerdán jelentette be, hogy megsemmisítették több mint ezer szavazóhelység voksait.

A választásokat követően számos politikai csoportosulás számolt be szavazatmanipulálásról és az első alkalommal használt elektronikus szavazórendszer gépeinek meghibásodásairól.

Az Iszlám Állam terrorszervezet feletti győzelmet követő első parlamenti választásokat Muktada asz-Szadr befolyásos síita hitszónok asz-Szajrún nevű pártszövetsége nyerte Irakban. Elemzők szerint a mostani lépés azonban megakaszthatja a bagdadi kormányalakítás kényes folyamatát, kilátásba helyezve a további bizonytalanságot Irakban, és szembeállíthatja a kormányt és a parlamentet a választási bizottsággal.

Rovatok