Index Vakbarát Hírportál

Kidobtak két nőt egy Uberből, mert csókolóztak

2018. június 13., szerda 22:53

Két nő azt állítja, egy New York-i Uber-sofőr kidobta őket az autójából, miután meglátta, hogy csókolóznak a hátsó ülésen – írja a CNN. A sofőr taxiengedélyét – amely New Yorkban az ubereseknek is kötelező – felfüggesztették az eset kivizsgálásának idejére.

Az Uber szabályzata tiltja az utasoknak az autóban szexelést – egymással és a sofőrrel is –, sőt a fogdosást és flörtölést is. A 26 éves Alex Iovine és a 24 éves Emma Pichl két éve élnek együtt Manhattanban, épp egy brooklyni bárból tartottak haza. Állításuk szerint semmi megbotránkoztatót nem műveltek, az út alatt beszélgettek a két szélső hátsó ülésen ülve, majd az üres középső ülés fölött áthajolva egyszer megcsókolták egymást.

A két nő elmondása szerint a csók után több perc is eltelt, mire a sofőr szó nélkül félrehúzódott, megállt, odasétált a hátsó ajtóhoz, kinyitotta, és felszólította őket, hogy szálljanak ki. Mikor kérdezték, mi a gond, a sofőr azt mondta, hogy a csókolózás illegális és tiszteletlen.

Mint később kiderült, a sofőr egy Ahmad el Boutari nevű férfi volt, aki magas pontszámú értékeléseket kapott és sokan elégedetten ajánlották a szolgáltatását. El Boutari a New York Daily Newsnak azt mondta, nemcsak a csók zavarta, hanem az általános viselkedésük is: hangosan videót néztek a telefonjukon, és egyikük az ülésre is felrakta a lábát. A nők ezt tagadták.

Az esetet az utasok és a sofőr is jelentette az Ubernek, a férfi engedélyét az ügy kivizsgálásáig felfüggesztették, a két nő pedig visszakapta a fuvar díját. Az eset kapcsán még a cégvezér Dara Khosrowshahi is megszólalt, és elítélt mindenféle diszkriminációt.

Rovatok