Fedélzetén 600 bevándorlóval egyszerre hányódik a Földközi-tenger és az egész európai migrációs válság viharai között az Aquarius, a hajó, amit az új olasz belügyminiszter, a jobboldali Ligát vezető Matteo Salvini nem engedett kikötni Olaszországban. Az Aquarius csak az első, az olaszok a többi mentőhajót sem engedik be ezentúl a kikötőikbe, de még az Aquariuson lévők sorsa is bizonytalan.
Az új, baloldali vezetésű spanyol kormány, mely a máltai és az olasz elutasítás után vállalta a hajó fogadását, most azt jelezte, hogy Franciaország is felajánlotta a segítségét: a franciák készek befogadni a hajóról azokat, akik hozzájuk szeretnének menni.
Az Aquariust francia segítők üzemeltetik, a hajó 629 bevándorlót, köztük sok gyereket és állapotos nőt vett fel a líbiai partok közelében. A bevándorlásellenes erők szerint a segítő hajók együttműködnek az embercsempészekkel, és elősegítik a bevándorlást Európába – a szervezetek képviselői szerint humanitárius kötelességük az életmentés.
Pénteken Emmanuel Macron is találkozott az új olasz miniszterelnök Giuseppe Contéval, részben a hajó miatt. A két fél abban egyetértett, hogy az EU menekültpolitikáját új alapokra kell helyezni, hogy a teher ne háruljon aránytalanul a déli tagállamokra, és abban is közös véleményen voltak, hogy az Európai Uniónak még Afrikában létre kell hoznia menekültügyi pontokat, hogy ezzel megszüntesse a tengeri embercsempészetet.
Közben Németországban továbbra is tart Merkel egész kancellárságának az egyik legsúlyosabb belpolitikai válsága a miográciós politika miatt. A pártszövetséges CSU vezetője, Horst Seehofer azt akarja elérni, hogy Németország már a határon fordítsa vissza a migránsokat, Merkel azonban továbbra is elutasítja az egyoldalú lépéseket, melyek szerinte az EU egységét ássák alá. Szombati videójában Angela Merkel a migrációt nevezte az EU egyik legnagyobb kihívásának – ez lesz az egyik fő kérdés, amiről Merkel és Macron tárgyalni fog a keddden esedékes találkozójukon.
Nyitókép: Louisa Gouliamaki/AFP