Index Vakbarát Hírportál

A júliusi NATO-csúcsig nem lesz Putyin-Trump csúcs

2018. június 19., kedd 17:35

Még nem világos, hogy mikor lesz Vlagyimir Putyin orosz és Donald Trump amerikai elnök találkozója, az időpontot egyelőre nem is mérlegelik a NATO július 11-én és 12-én megtartandó brüsszeli csúcstalálkozóját megelőző időszakban - jelentette ki a Kreml szóvivője kedden újságíróknak az MTI tudósítása szerint.

Amint világossá válik (az időpont), közölni fogjuk

– mondta Dmitrij Peszkov.

Trump pénteken közölte: nem zárja ki, hogy még a nyáron találkozzon Putyinnal. Ezt a lehetőséget a Kreml sem zárta ki.

Putyin bécsi hivatalos látogatását követően, június 10-én Heinz-Christian Strache osztrák alkancellár közölte, hogy Bécs hajlandó lenne helyszínéül szolgálni egy orosz-amerikai csúcstalálkozónak. Strache hétfőn kijelentette, hogy nem született döntés egy bécsi Putyin-Trump csúcs megrendezéséről.

A The Washington Post című amerikai napilap szombaton azt írta, hogy a két elnök júliusban találkozhat majd egymással, amikor Trump a NATO-csúcsra Európába utazik. 

Peszkov közölte, hogy Putyin pénteken fogadja majd az Oroszországba állami látogatásra érkező Mun Dzse In dél-koreai elnököt, és nem kizárt, hogy a két államfő együtt tekinti majd meg a labdarúgó világbajnokság egyik mérkőzését. Mun, aki csütörtökön Dmitrij Medvegyev orosz miniszterelnökkel tárgyal majd, szombaton Rosztov-na-Donuban megnézi majd Dél-Korea és Mexikó összecsapását.

Rovatok