Index Vakbarát Hírportál

Trump beadta a derekát: nem választják el többet a bevándorló gyerekeket a szüleiktől

2018. június 20., szerda 21:40

Miután a teljes ellenzékén, a republikánus párt párt képviselői, a keresztény választók, a pápa, a felesége és még a lánya is könyörgött Donald Trumpnak, hogy vessen véget az illegálisan bevándorló családok szétszakításának,

TRUMP ELNÖKI RENDELETBE FOGLALTA, HOGY NE VÁLASSZÁK EL A HATÁRON ELFOGOTT ILLEGÁLIS BEVÁNDORLÓKAT A GYEREKEIKTŐL. 

Az elmúlt napokban óriási botrány lett az Egyesült Államokban abból, hogy Trump kormánya zéró toleranciát vezetett be az illegális bevándorlással szemben, vagyis bűnözőként kezelték a határon elfogott bevándorlókat, így pedig elvették tőlük a 18 évesnél kisebb, de csecsemőkorúnál nagyobb gyermekeiket. A sajtót bejárták a képek és beszámolók a határőrök mellett síró vagy a fogdaszerű ideiglenes szállásokon ketrecekben összezárt gyerekekről, emiatt pedig mindenki kegyetlenséggel vádolta Trumpot és kormányát. 

A Fehár Ház egy ideig azzal próbált védekezni, hogy csak betartják a törvényeket úgy, ahogy azok elő vannak írva, a megoldás pedig az lenne, ha a demokrata képviselők és szenátorok hajlandóak lennének elfogadni egy új bevándorlási törvényt. Ebben viszont benne lenne a Trump kampányában is ígért határfal, vagyis értelmezhető úgy is a helyzet, hogy 

Trump és kormánya a bevándorlók gyerekeivel próbálta kizsarolni a demokratákból a fal támogatását.

Az elnök és kabinetjének tagjai napokig azt hajtogatták, hogy egy új törvénnyel lehetnek véget vetni a családok szétválasztásának, a törvényhozók viszont nem győzték emlékeztetni Trumpot, hogy egy rendelettel 5 perc alatt maga is megtehetné ezt, ha akarná, egy rendelettel. Végül Trump engedett a nyomásnak.

A rendelet aláírásakor az elnök azt mondta, hogy neki is rossz volt látni a szétszakított családokat, ezért most lépett. Viszont azt mondta, hogy továbbra is zéró tolerancia van érvényben az ilegális bevándorlással szemben és ő továbbra is azon dolgozik, hogy megvédje a határt. 

Borítókép: Donald Trump amerikai elnök (k) megbeszélést tart a kongresszus republikánus tagjaival a kormány „nulla tolerancia" elnevezésű bevándorlás-politikájáról a washingtoni Fehér Házban 2018. június 20-án. A hatályos bevándorlási törvénnyel kapcsolatban – amely előírja az illegális határátlépők gyermekeinek elválasztását a szüleiktől – Trump bejelentette, hogy a családok szétszakítását megakadályozó elnöki rendeletet készül aláírni. (MTI/AP/Evan Vucci)

Rovatok