Index Vakbarát Hírportál

Legalább 22 civil meghalt egy szíriai légitámadásban

2018. június 28., csütörtök 14:19

Az orosz erőknek tulajdonított légitámadás ért csütörtökön egy falut a délnyugat-szíriai Deraa tartományban, a támadásban legalább 22 civil életét vesztette, köztük öt gyermek - jelentette az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) nevű aktivistahálózat alapján az MTI. 

A szíriai kormányerők az orosz légierő támogatásával kilenc napja intenzíven támadják a kétharmad részt a lázadók ellenőrzése alatt álló tartományt, ami szomszédos Jordániával, és az Izrael által megszállt Golán-fennsíkkal is.

A csütörtöki légitámadás al-Muszajfra település ellen irányult, és romba döntött egy házat, aminek a pincéjében húzta meg magát sok civil a bombázás miatt. Június 19-e óta eddig ez a támadás követelte a legtöbb áldozatot. Az utóbbi egy napban sűrűbben lakott területeket támadnak a levegőből, és az elmúlt egy hétben már mintegy 93 civil halt meg összesen a kormányerők támadásaiban.

A hadsereg célja, hogy elvágják a lázadók Jordániába vezető utánpótlási útvonalait. Különböző szervezetek adatai szerint több tízezerre tehető már azon civilek száma, akik Deraából a jordániai határvidékre menekültek.

Rovatok