Index Vakbarát Hírportál

Negyedmillió menekült szorult a jordán és az izraeli határhoz

2018. július 2., hétfő 17:37

Több mint 270 ezren menekültek el otthonukból Deraa délnyugat-szíriai tartományban a lázadók és a kormányerők között két hete folyó heves harcok miatt - közölte hétfőn Mohamed Havári, az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának (UNHCR) jordániai szóvivője. Ez a szám a múlt héten még csak 160 ezer volt, de ahogy egyre intenzívebbé vált a szíriai kormányerők június közepén megindított offenzívája az elvileg tűzszüneti megállapodás védelme alatt álló régióban, úgy szorult egyre több civil az izraeli és jordán határhoz.

Egyelőre - legalább is a korábbi ütközetekhez képest - relatíve alacsony a civil halálos áldozatok száma. A szíriai polgárháború eseményeiről kiterjedt aktivistahálózata révén rendszeresen beszámoló Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja hétfőn azt közölte, hogy eddig 132 civil, köztük 25 gyerek és 23 nő vesztette életét Deaa térségében.

Gemma Domínguez, az Orvosok Határok Nélkül (MSF) civil szervezet egyik szíriai illetékese az EFE spanyol hírügynökséggel folytatott hétfői telefonbeszélgetése során felhívta a figyelmet arra, hogy a jordániai határ mentén menedéket kereső

mintegy 50 ezer menekült a kegalapvetőbb szükségleti cikkeknek is híján van, gyakorlatilag mindenét elveszítette.

Ráadásul a félsivatagos területen rekkenő a hőség; napok óta 36 fok van árnyékben, és nincs kilátás az enyhülésre.

Ajmán Szafadi jordániai külügyminiszter hétfőn ENSZ-tisztségviselőkkel tartott találkozója után újságíróknak nyilatkozva elmondta: jelenleg arra várnak, hogy megkapják a belépési engedélyt Szíria területére a jordániai határnál várakozó segélyszállítmányok. Jordán részről viszont nem nyitják meg a határt; mivel a becslések szerint mintegy 1,2 millió szíriai menekültnek otthont adó ország korábban világossá tette, hogy

egyszerűen nem tud már több embert befogadni

Izrael szintén lezárta határait, de - ahogy arról beszámoltunk - a határra vitt sebesülteket évek óta humanitárius alapon kórházi kezelésben részesíti.

(MTI)

Rovatok