Index Vakbarát Hírportál

ENSZ: 1405 menekült veszett a tengerbe az idén

2018. július 3., kedd 15:55

Az ENSZ keddi közlése szerint 40 százalékkal több menekült veszhetett az idei első félévben a Földközi-tengerbe a korábban véltnél.

Az ENSZ Nemzetközi Migrációs Szervezete, az IOM adata szerint 1405 illegális bevándorlással próbálkozó lelhette halálát a tengerben január elejétől június végéig, jóllehet hétfőn még ezer főről számolt be a szervezet.

A négyszáz főnyi emelkedés nem újabb tragédiáknak tudható be, hanem adatok ellenőrzésének és pontosításának.

A különbség egyebek közt abból a három hajótörésből adódik, amely június 19-én és 20-án történt. Azokban legkevesebb 215-en vesztették életüket.

Mindazonáltal az idei első félévben jóval kevesebb migráns veszett a Földközi-tengerbe, mint 2017 első felében: akkor 2268-an fulladtak vízbe.

Alaposan megcsappant az Olaszországba érkező migránsok száma is a két félév viszonylatában: 80 százalékkal, 16 600 főre apadt. Spanyolországot tekintve viszont 140 százalékos az emelkedés, oda 15 400-an érkeztek, és Görögországba is 50 százalékkal többen, mint tavaly január elseje és június 30. között: 13 507-en.

Rovatok