Index Vakbarát Hírportál

Fényképezkedés közben leesett egy falról, és meghalt egy ismert kínai üzletember

2018. július 4., szerda 14:20

Balesetben meghalt Wang Jian, Kína egyik legnagyobb vállalatcsoportjának, a HNA Groupnak az alapítója és vezetője Franciaországban, írja a BBC. Az üzletemberről éppen fényképeket készített a családja, amikor leesett egy körülbelül 15 méter magas falról a provence-i Bonnieux településen. Bár a szemtanúk és a rendőrség szerint idegenkezűség nem történt, vizsgálatnak fogják alávetni a holttestet.

A HNA Group az előkelő 170. helyet szerezte meg a Fortune Magazin által összeállított, a világ legnagyobb cégeit rangsoroló listáján. A vállalatnak fontos érdekeltségei vannak többek között a Deutsche Bankban, illetve a Hilton szállodaláncban, és több mint 400 ezer embert foglalkoztatnak világszerte. A csoport a tulajdonosa a legtöbb kínai légitársaságnak, köztük a legnagyobbnak, a Hainan Airlinesnak is.

A HNA Group neve ismerősen csenghet a magyaroknak is, hiszen ez volt az a vállalat, amelyik a Malév megvételét és újraindítását tervezte. A magyar kormány és Demján Sándor féle Magyar Tőketársaság képviselői is tárgyaltak Pekingben a HNA illetékeseivel, ám nem sikerült teljesíteniük a kínai cég feltételeit, így azok elálltak a magyar légitársaság megvételétől.

Rovatok