Index Vakbarát Hírportál

A Szkripálékat megtámadó idegméreg maradványaival érintkezhetett a brit házaspár

2018. július 5., csütörtök 16:04

Itt az ideje, hogy Oroszország megmagyarázza, hogy mi folyik itt

- ezt nyilatkozta Sajid Javid brit belügyminiszter azok után, hogy egy brit házaspár ugyanolyan idegméreg miatt került kórházba, amilyen négy hónapja Salisburyben Szergej Szkripal egykori orosz-brit kettős hírszerzőügynök és lánya, Julija Szkripal juttatta kórházba. A 45 éves Charlie Rowley és a 44 éves Dawn Sturgess szombaton lett rosszul és került kritikus állapotba Wiltshire-ben, 16 km-re Salisburytől, ahol korábban Szkripálékat támadta meg a méreg. 

A 66 éves Szkripalt, az orosz katonai hírszerzés (GRU) Salisburyben élő volt ezredesét, aki a brit hírszerzésnek (MI6) is dolgozott, és 33 éves lányát, Julija Szkripalt hetekig válságos állapotban kezelték Salisbury kórházában, ugyanott, ahol a most megbetegedett két brit állampolgárt, Dawn Sturgesst és Charlie Rowley-t kezelik. Julija Szkripalt áprilisban, apját májusban kiengedték, és hollétükről hivatalos forrásból azóta csak annyit lehet tudni, hogy mindketten "biztonságos helyen" tartózkodnak.

Moszkva folyamatosan és határozottan tagadja, hogy bármi köze lenne a Szkripal-ügyhöz, London azonban gyilkossági kísérletként kezeli a fegyverben is használható minőségű Novicsok hatóanyaggal elkövetett mérgezést, amelyért az orosz kormányt tartja felelősnek.

A belügyminiszter elmondta: jelenleg száz terrorelhárító tiszt dolgozik együtt a weilsthire-i rendőrséggel, de Szajid Javid értésre adta, hogy Moszkvától magyarázatot várnak a történtekre. Azt is megerősítette, hogy az idegméreg ugyanolyan típusú volt, mint amivel Szkripalékat megmérgezték. A miniszter szerint elfogadhatatlan, hogy brit állampolgárok akár még véletlenül is ilyen méreggel kerüljenek kapcsolatba utcákon, parkokban, városokban. Javid ezzel arra utalhatott, hogy a házaspárt feltehetőleg véletlenül került kapcsolatba azzal a méreggel, amit korábban ugyancsak Salisburyben vetett be az orosz titkosszolgálat.

Javid azért is ennyire biztos abban, hogy az oroszok keze van a dologban, mert azt megelőzően, hogy Szkripálékat megmérgezték, az orosz titkosszolgálat megfigyelte őket.  

A brit hatóságoknak semmiféle bizonyítékuk nincs arra, hogy a most kórházba került házaspár bármilyen kapcsolatban állt volna Szkripálékkal. Szakértők szerint teljesen valószínűtlen, hogy újabb támadásról lenne szó. Valószínűleg az történt, hogy a házaspár annak az idegméregnek a hátrahagyott maradékával kerülhetett valahogy érintkezésbe, amellyel Szkripálékat megmérgezték.

Az angliai közegészségügyi szolgálat – Public Health England (PHE) – orvosigazgatója, Paul Cosford éppen ezért a Sky News brit hírtelevíziónak nyilatkozva arra hívta fel Salisbury lakosságát, hogy semmilyen ismeretlen tárgyat ne vegyenek fel a földről.

A rendőrség az egymáshoz közeli két kisvárosban öt olyan helyszínt azonosított és zárt le kordonnal, ahol Dawn Sturgess és Charlie Rowley az elmúlt napokban megfordult. A Szkripal-ügy kipattanása után a hatóságok Salisburyben hetekig tartó tisztítási-fertőtlenítési programot hajtottak végre a brit hadsereg különlegesen képzett vegyvédelmi alakulatainak bevonásával. A munkálatok részeként teljes gyep- és kőburkolat-cserét is elvégeznek annak a bevásárlóközpontnak a környékén, amely előtt március 4-én eszméletlenül találták Szergej Szkripalt és lányát. A brit hatóságok az újabb mérgezéses incidens ismertté válása után hangsúlyozták, hogy a két brit beteg nem járt a kitakarított és fertőtlenített városrészekben, így azok továbbra is biztonságosnak tekinthetők.

Rovatok