Egy elnököt normális esetben nemzetbiztonsági szakértők, tanácsadók, komplex stábok készítenek fel egy másik ország vezetőjével folytatott telefonbeszélgetésre, utólag a beszélgetés leiratát újabb szakértők kapják meg, akikmegfelelő formára hozzák. Ehhez képest Donald Trump teljesen öntörvényű, a belső biztonsági szabályokkal nem sokat törődve ad hoc telefonálgat, őrületbe kergetve saját embereit.

Erről most a Washington Postnak beszéltek az elnökhöz közel álló források, valamint európai szövetségesek. A beszámoló érdekes, de megbízhatósága persze kétséges lehet, hiszen (amúgy a téma miatt érthetően), csak névtelenül voltak hajlandók ezek a források megszólalni. Elmondásuk szerint megválasztása után Trump egyszerűen megadta a mobilját a többi nagyhatalom vezetőjének. Bár a bizalom természetesen fontos a legfelsőbb szinteken is, ez eléggé ledöbbentette az elnök embereit. Amikor Kanada kiadott egy hivatalos összefoglalót egy 2017-es telefonbeszélgetésről Trump és Trudeau között, még jobban meglepődtek, ugyanis azt sem tudták, hogy sor került egy egyeztetésre.

Ilyen esetekben nagyjából Trump memóriáján múlik, kiderül-e egyáltalán, miről is állapodtak meg. Ezért is kérték az eset után határozottan Trumptól, hogy a jövőben elődeihez hasonlóan ő is minden hivatalos telefonhívást lehetőleg a Situation Roomból, a Fehér Ház „parancsnoki hídjáról” folytasson le.

Külön probléma Trump felkészületlensége: a beszámolók szerint az elnök ritkán olvassa el a reggeli felkészítő összefoglalókat. Hogy legalább a legfontosabb infók eljussanak hozzá, beosztottai a lényeget elkezdték külön betenni egy vörös dossziéba.

Az amerikai elnök a szakpolitikai felkészültségnél fontosabbnak hiszi a személyes varázsát, azt hiszi, remek modorával néhány egyszerű mondattal meggyőzheti a világ vezetőit. Mint nemrég egy Fox News-interjúban mondta a Putyinnal való lehetséges megegyezésről:

Azt mondhatnám: tenne nekem egy szívességet? Kimenne Szíriából? Tenne nekem egy szívességet? Kimehetne Ukrajnából.

Washingtonban attól tartanak, Putyin könnyen kihasználhatja Trump diplomáciai tapasztalatlanságát.

Mit gondol, mit kellene csinálnom Észak-Koreában?

– kérdezte Trump tavaly novemberben telefonon Putyintól. A Fehér Ház környékén páran ezt naivitásnak érzik, mintha Trump tényleg elhinné, hogy Oroszország őszintén segíteni akar, hogy valódi partnerség van a két ország között. A Pentagon vagy H.R. McMaster nemzetbiztonsági főtanácsadó ennél az oroszokat azért cinikusabb játékosnak látja, McMaster pedig a Washington Post forrásai szerint arra is panaszkodott zárt körben, hogy Trump azt hiszi, Putyin tényleg a barátja akar lenni. szívesen társalog vele arról, hogy milyen szomorú, hogy fake news, és a média befeketíti őket, meg vele sokkal barátságosabb is, mint nyugati szövetségeseivel, akiket telefonon is gyakran félbeszakít. Emlékezzünk a G7 csúcstalálkozóra, ahol Trump minimális konszenzuskészséget sem mutatott, és kifejezetten megalázta Trudeau-t. Az európai vezetők most arra próbálnak kitalálni valamit Trump kezelésére, hogy ne ismétlődjön meg valami hasonló a jövő heti NATO-csúcson.

Igaz, Trump informalitásában vannak pozitív gesztusok is, még ha azok nem is mindig nagyon átgondoltak. Azt mondják, Trump a legtöbb telefonbeszélgetés végén meghívja az aktuális külföldi vezetőt egy látogatásra („Ha legközelebb Washingtonban jár, ugorjon be egy ebédre! – szereti mondani), ami ugyan lehet, hogy kedves semmiség, de az amerikai külügynek azért elég nagy fejfájást okozott például, hogy rázzák le a korrupciós botrányai miatt kínossá váló brazil kormányfőt, aki szó szerint vette az invitálást és a small talkoló Trumpra hivatkozva tényleg bejelentkezett a stábja, hogy megbeszéljék a legmagasabb szintű részleteket.