Index Vakbarát Hírportál

Visszaszólt Észak-Korea vádjaira az amerikai külügyminiszter

2018. július 8., vasárnap 22:54

Vasárnap Tokióban találkozott az Egyesült Államok, Japán és Dél-Korea külügyminisztere. A téma elsősorban Észak-Korea volt, a miniszterek pedig abban állapodtak meg, hogy szorosabbra fűzik kapcsolataikat, és mindaddig nyomást gyakorolnak Észak-Koreára, míg meg nem valósul a nukleáris leszerelés.

Sokáig úgy tűnt, hogy a Trump és Kim Dzsong Un között júniusban létrejött csúcstalálkozó pozitív irányba terelheti Észak-Korea kapcsolatát a világ többi országával, ám az utóbbi napok hírei nem erről árulkodnak. 

Észak-Korea értékelése szerint az amerikai delegáció phenjani tárgyalásai "sajnálatos" kimenetelűek voltak, és a találkozókon Washington "banditajellegű" követelésekkel próbálta rákényszeríteni Észak-Koreát arra, hogy feladja atomprogramját, ami miatt "meginoghat az atomfegyver-mentesítést illetően eddig szilárdan vallott" eltökéltségük.

"Ha banditajellegű követelésekről beszélünk, akkor a világ egy bandita, mert az ENSZ Biztonsági Tanácsa egyhangúlag döntött arról, hogy mit kell elérni"

- reagált a vádakra az amerikai külügyminiszter.

Mike Pompeo vasárnap Vietnamot is felkereste és felszólította az észak-koreai vezetést, hogy kövesse a délkelet-ázsiai ország példáját az Egyesült Államokkal való megbékélés útján.

Vietnam tapasztalata az Egyesült Államokkal való viszony normalizálására 1995-ben jó bizonyítékként kell szolgáljon Észak-Koreának arra, hogy lehetséges az Egyesült Államokkal való együttműködés és prosperitás több évtizednyi konfliktus és bizalmatlanság után - mondta el Mike Pompeo, amerikai külügyminiszter. (MTI)

    

Rovatok