Index Vakbarát Hírportál

Egyik thai gyerek és az edző sem kapott el súlyosabb fertőzést

2018. július 11., szerda 13:59 | aznap frissítve

A thaiföldi barlangból kimentett ifjúsági focicsapat tagjai közül a kedden utoljára kimenekített négy gyerek és az edző ugyanolyan vizsgálatokon esik át, mint előzőleg a többiek. A tizenkét gyereknek és edzőjüknek várhatóan még egy hétig kórházban kell maradnia, utána pedig egy hétig otthoni pihenést írtak elő nekik.

A thaiföldi egészségügyi minisztérium illetékese szerint úgy tűnik, hogy mindannyian jól vannak, a BBC szerint senki sem kapott el semmilyen súlyosabb fertőzést. Hármukat ápolják kisebb tüdőfertőzéssel.

A kórházban a CNN szerint azt is elmondták, hogy a fiúk átlagosan két kilót fogytak a bent töltött idő alatt, az első kilenc napban semmit sem ettek, amíg meg nem találták őket. Szerdán már az első két napon kimentett nyolc gyerek rendes ételt ehet.

Az egészségügyi minisztérium a fiúk viszonylag jó egészségi állapotáért az edzőt, Ekkapol Ake Chantawongot is dicsérte, aki szerinte nagyon odafigyelt rájuk bent. Az már korábban kiderült, hogy a nehéz helyzetben egyben tartotta a csapatot, és a szűkös folyadékforrásokat átengedte a gyerekeknek.

Az elsőként kimentett gyerekek hamarosan védőruhában találkozhatnak családtagjaikkal is, a többiek egyelőre üvegen keresztül láthatják szüleiket, és telefonon beszélhetnek velük.

Rovatok