Index Vakbarát Hírportál

Másolt diplomamunka miatt mondott le egy cseh miniszter

2018. július 17., kedd 16:20

Lemondott posztjáról Petr Krcál cseh munkaügyi és népjóléti miniszter kedden, miután meggyanúsították őt azzal, hogy plágiumot követett el egyetemi diplomamunkájában, írja az MTI.

Sajtóértesülések szerint Krcál diplomamunkájának legalább 14 százaléka mutat teljes vagy lényeges egyezést egy hasonló témájú korábbi diplomamunkával. Krcál az Andrej Babis vezette új cseh kormány második minisztere, aki plágiumvádak miatt kénytelen távozni hivatalából. A lemondott miniszter újságíróknak elmondta: sokat dolgozott diplomamunkáján, és ha hibázott, azt nem szándékosan tette. Nem akar terhére lenni sem a kormánynak, sem pártjának, ezért lemond hivataláról.

A múlt héten Tatána Malá igazságügyminiszter volt kénytelen hasonló probléma miatt lemondani. Malá, aki az ANO mozgalom tagja, mindössze 13 napot töltött hivatalában, Krcál egy héttel többet.

Magyarországon hasonló Schmitt Pállal történt, akiről kiderült, hogy másolta a doktori disszertációját, ezért később lemondott államfői pozíciójáról.

Rovatok