Összpárti felzúdulás fogadta Donald Trump Vlagyimir Putyinnal közös sajtótájékoztatóját. És az „összpárti" ezúttal nem azt jelenti, hogy a hivatalukból távozó republikánusok – mint John McCain, Jeff Flake vagy Bob Corker – választói elvárásra való tekintet nélkül, őszintén kiosztják Trumpot, hanem arról, hogy az elnök excentrikus megnyilvánulásaival kapcsolatban általában diplomatikusan nyilatkozó republikánusok is alig leplezték megdöbbenésüket amiatt, hogy

amikor leszögezte, nem történt orosz beavatkozási kísérlet az amerikai elnökválasztásba. Az amerikai politikusok amiatt is megrökönyödtek, hogy Trump erkölcsi szempontból felemelte az Egyesült Államokhoz az orosz diktatúrát, amikor a fagyos kapcsolatért a korábbi amerikai kormányzat „ostobaságát" is felelőssé tette. A barátságos hangvétel különösen a múlt heti NATO-csúcs után irritálta a döntéshozókat és a médiát, ahol Trump agresszívan kiosztotta szövetségeseit.

Paul Ryan, a képviselőház republikánus frakcióvezetője leszögezte:

Nem kérdés, hogy Oroszország beavatkozott a választásunkba, és továbbra is próbálkozik azzal, hogy aláássa nemcsak az amerikai demokráciát, de a világ többi demokratikus rendszerét is.

És az amúgy az elnököt általában védelmező Lindsay Gramham dél-karolinai szenátor is azt tweetelte, hogy a helsinki csúcs egy „elszalasztott lehetőség" volt, és Trump szereplését az oroszok „gyengeségként értelmezhetik". A republikánus szenátor azért igyekezett elvenni a kritika élét azzal a megjegyzéssel, hogy a Putyintól kapott focilabdát át kellene vizsgálni, nem került-e bele lehallgatóberendezés, és „nem a Fehér Házba kellene eltenni".

Sokatmondó, hogy a The Hill szerint egy darabig még a masszívan Trump-párti populista lap (vagyis inkább link-oldal), a Drudge Report élő tudósítása is olyan cím alatt futott, hogy Putyin teljesen uralja a találkozót. Abby Huntsman konzervatív külpolitikai elemző, a moszkvai nagykövet lánya pedig a Twitteren méltatlankodott, hogy

Egyetlen megállapodásért sem szabad a saját embereidet és országodat a busz alá lökni.

Természetesen Trump régi kritikusai nem ragadtak le a szemrehányásoknál: John McCain azzal vádolta az elnököt, hogy

a szabad sajtó képviselőinek jogos kérdéseivel szemben tudatosan egy zsarnok védelmére kelt

Susan Collins, Maine állam szenátora (aki a hírszerzési bizottság tagja, és keleti parti republikánusként sokkal mérsékeltebb a párt törzsgárdájánál) azt sérelmezte, hogy Trump továbbra is negligálja a kétpárti egyetértéssel elfogadott bizottsági határozatot, és

tarthatatlan álláspontjával gyengíti a pillanat megkövetelte erőteljes választ.

Trump egyébként maga is posztolt egy magyarázkodó tweetet, amiben leszögezi, hogy ÓRIÁSI a bizalma az Ő titkosszolgálati szakértőiben (a nagybetűk természetese Trump eredetijében is így szerepelnek), de tovább kéne végre lépni, és nem bolygatni a múltat.

Egy amerikai elnök nem tűnhet ilyen gyengének

De nemcsak a republikánus politikusok, hanem a republikánus szavazók szempontjából legfontosabb orgánumok sem lelkesedtek a találkozó kimeneteléért. A Fox vezércikke például kifogásolta a kényes témák teljes hiányát, az oroszok asszisztálásával (néha részvételével is) végrehajtott szíriai népirtástól a NATO-szövetségesek vegzálásán át a kelet-ukrajnai konfliktus szponzorálásáig. A legsúlyosabb kritikai pont azonban szokatlan módon egybecseng a demokrata párt központi üzenetével:

Ami függetlenül attól, hogy jogos törekvés-e az elnök részéről az orosz–amerikai kapcsolat stabilizálásának igénye, és függetlenül attól, hogy a republikánus szavazók egyre kevésbé tekintenek Oroszországra ellenségként, elég nagy öngól. Hiszen megerősíti azt a narratívát, hogy Trump gyengekezű, irányítható vezető, aki képtelen Amerika érdekeit Amerika erejéhez méltó módon érvényesíteni.

Ráadásul ahogy a National Interest gyorselemzése megállapítja, a retorikai gesztusokon túl nem valószínű – a Kreml sem számít rá –, hogy az amerikai adminisztráció engedni fog a szankciókból, mivel Trumpnak egész egyszerűen nincs elegendő politikai tőkéje a valódi politikai irányváltáshoz. A liberális vélemények szerint viszont Trump elnöki hatalmából fakadó tőkéje pont elég ahhoz, hogy – a Vox ékes szavait idézve –

Szembenézzünk a realitással: a Trump elnökségével kapcsolatos legrosszabb félelmek most kezdenek valóra válni. Amerika geopolitikai öngyilkosságot követ el.

Ami azt jelenti, hogy az elnök az „Amerika az első!" jelszavát követve szétbombázza az amerikai globális katonai, politikai és gazdasági fölényt biztosító megállapodásokat, csakhogy a stabilitás felszámolása nem az Egyesült Államoknak, hanem a Putyinhoz hasonló opportunistáknak kedvez.

A liberális vélemények éppen emiatt úgy gondolják, hogy – Thomas Friedmann New York Times-publicista enyhébb megfogalmazása szerint – Trump megsértette az elnöki esküt, sőt, akár – ahogy azt a CIA volt igazgatója, John Brennan állítja –

A radikális felháborodás mellett újból szárnyra kaptak – például  Nancy Pelosi, a demokraták képviselőházi frakcióvezetőjének tweetjét követően – azok a feltételezések is, miszerint Vlagyimir Putyinnak rendelkezésére állhatnak olyan információk Donald Trumpról, melyekkel zsarolhatja az elnököt. Ari Fleischer, George W. Bush fehér házi szóvivője, befolyásos kommunikációs tanácsadó is azt írta,

amikor Trump ilyen könnyen és naivan beáll a beavatkozást tagadó Putyin mögé, akkor megértem, miért hiszik azt a demokraták, hogy Putyinnak van valami a kezében.

Moszkva: Teljes győzelem

Miközben Trumpra otthon össztűz zúdult,

A találkozó – amelynek történelmileg már hagyományos helyszíne Helsinki, mely nyáron Moszkvával azonos időzónában van – az orosz sajtó szerint pontosan azt hozta, amit az orosz elnök akart. Hiszen nemcsak hogy elmondhatta véleményét a Krím annexiójáról, az amerikai elnökválasztásba való orosz beavatkozásról, de úgy vádolhatta meg az amerikai titkosszolgálatokat, legyinthetett az ottani vizsgálatokra, hogy arra a mellette álló Donald Trumpnak ellenvetése sem volt.

Egyetlen kérdésről sem kellett a sajtótájékoztatón vitába szállnia Trumppal, pedig egy amerikai elnök jelenlétében valószínűleg nem sokan vádolták meg az amerikai titkosszolgálatokat azzal, hogy Oroszországból lopott dollárszázmilliók kerültek a tudtukkal az amerikai elnökválasztás kampányába. Márpedig Putyin pontosan ezzel vádolta meg Trump riválisát, Hillary Clintont és a mögötte álló Obama-kormányzatot, a jelenlegi elnök azonban – példátlan módon – nem állt ki elődje mellett.

A magunk részéről a Krím kérdését végleg lezártuk

– mondta Putyin, aki szerint az ENSZ nemzetközi szerződéseivel összhangban történt népszavazás alapján jogszerűen került Ukrajnától Oroszországhoz. Trump nem vetette ellen, hogy Oroszország az Egyesült Államokkal és Nagy-Britanniával együtt írta alá a budapesti memorandumot, amely Ukrajna területi integritását szavatolta, cserébe azért, hogy a Szovjetunió felbomlásával függetlenné vált ország lemondott a területén lévő szovjet atomarzenálról, és azt átadta Moszkvának.

Putyin lényegében egy vállrándítással megemlíthette azt is, hogy Trump erről mást gondol, amit fel is vetett a tárgyalásokon – de az amerikai elnöknek ehhez sem volt egyetlen szava sem.

Lényegében ugyanazt mondta el az elnökválasztásba való orosz beavatkozásról, amit Putyin, visszautasítva, hogy erre érdemi bizonyítékokat szedett volna össze az amerikai fél. Kedden azt is elmondta Trump, hogy „lenyűgözte" az orosz elnök javaslata, amely szerint az orosz beavatkozást vizsgáló különleges ügyész által megvádolt 12 orosz hírszerzőt Oroszországban a Robert Mueller – „vagy hogy hívják”, mondta Putyin a sajtótájékoztatón, nyilván nem véletlenül – vezette bizottság képviselőinek a jelenlétében az orosz fél kész kihallgatni.

Beszédes az is, hogy egyetlen szó nem esett a Donyeck felett lelőtt utasszállítóról sem, noha a szankciók Krím annexióján túl a rakétával 10 ezer méteres magasságban, fedélzetén 298 emberrel megsemmisített maláj gép miatt is érvénybe léptek, mert minden jel arra mutat, hogy a támadást – amelynek célpontja nem a Malaysia Airlines Hollandiából hazafelé tartó gépe, hanem egy ukrán katonai szállító lehetett – a Moszkva által támogatott szakadárok követték el, Oroszországtól kapott fegyverzettel valószínűleg orosz szakemberek instruálása mellett.

Trump nemzetközi megítélése annyira egyértelmű volt, hogy az orosz lapok is inkább erre koncentrálnak, mint Putyin hazai értékelésére, amely egyébként is alapvetően arról szól, hogy ő jött ki jól a találkozóból.

A különbség legfeljebb abban van, hogy ezt pozitív vagy negatív értelemben írják: a régóta ellenzéki politikusként szereplő egykori sakkvilágbajnok, Garri Kaszparov portálján, a Kasparov.ru-n megjelent írás az utóbbira példa, mondván, ezzel a találkozóval Putyin bebiztosította, hogy érdemben sehol se kelljen változtatnia: sem Szíriában, sem Kelet-Ukrajnában, de nem kell foglalkoznia a lelőtt maláj géppel sem. 

De még a novicsokkal Angliában megtámadott egykori orosz hírszerző elleni akcióért sem kell magyarázkodnia ezután, mert a kapcsolat így is biztosított az amerikai elnökkel. (A fő hír napközben az orosz sajtóban már nem a találkozó volt, hanem a Nyomozati Hatóság moszkvai részlegének vezetője, Alekszandr Drimanov tábornok korrupció miatti letartóztatása.)

A Vedomosztyi  értékelése kilógott a sorból, inkább arról szólt, hogy nem történt áttörés, a felek kölcsönösen kerülték az egymásnak kellemetlen témákat – ez azonban a sajtótájékoztató alapján nem tűnik pontosnak. A Kremllel korábban kritikusabb lap szerint azonban ez ha nem is egy barátság, de jó kapcsolat kezdete, legalábbis Putyin szempontjából.

Hogy Moszkva mennyire nyeregben érezhette magát, azt jelzi az is, hogy kedden Észtország bekérette a tallinni orosz nagykövetet,

(Donald Trump és Vlagyimir Putyin sajtótájékoztatója a kétoldalú megbeszélésüket követően a helsinki elnöki palotában, 2018. július 16-án. Fotó: AFP/Yuri Kadobnov)