Semmi sem került le a napirendről, a benyújtott pályázatok alapos vizsgálatát követően azonban az amerikai külügyminisztérium úgy döntött, más megközelítést alkalmaz
– szombaton a budapesti amerikai nagykövetség sajtóattaséja, Richard Damstra a Nyomtass te is! hetilapnak nyilatkozva először beszélt hivatalosan arról, amiről informálisan már hetek, hónapok óta hallani.
Az "Objektív média támogatása Magyarországon" (Supporting Objective Media in Hungary) címmel kiírt 700 ezer dolláros, kb. 190 millió forintos amerikai külügyminisztériumi pályázat eredményét már rég ki kellett volna hirdetni. Ez az a pályázat, melynek hírére a magyar külügy tavaly bekérette David Kostelancik ideiglenes nagykövetségi ügyvivőt, aki ellen a magyar kormány washingtoni lobbistái ráadásul kampányt is indítottak. Gulyás Gergely, akkor még Fidesz-frakcióvezetőként úgy nyilatkozott, hogy az amerikai külügy médiapályázata „egy újabb beavatkozási kísérlet a magyar politikába”.
Most azonban már hivatalos: azért nem volt eredményhirdetés, mert a pályázat eredménytelen. Vagyis a vidéki magyar független sajtó megerősítését célzó pályázatot a State Department új, már Donald Trump elnöksége alatt kinevezett vezetése elkaszálta. (A pályázatról bővebben itt írtunk.)
Kicsit a felszín alá nézve viszont összetettebb a kép. Az elmúlt hónapokban kéttucatnyi magyar és amerikai kormányzati tisztviselővel, diplomatával, külpolitikai szakértővel és újságíróval folyattunk háttérbeszélgetéseket Budapesten és Washington DC-ben. A beszélgetések alapján a következő történetet rekonstruáltuk: még az Obama-érában pozícióba került tisztviselők az új amerikai külügyi vezetés politikai támogatásának bebiztosítása nélkül akarták átvinni az amúgy sem túlságosan kidolgozott ötletüket, ami így bukásra volt ítélve.
Bár még magyar médiás viszonyok közepette sincs szó nagy összegről, a sokak fantáziáját megmozgató, összeesküvés-elméleteket elindító hétszázezer dollár története mégis rendkívül tanulságos.
A magyar-amerikai kapcsolatok még bőven a padlón voltak, amikor 2015-2016-ban elindult a gondolkodás, hogyan tudna az amerikai kormányzat konkrét anyagi eszközökkel is segíteni az egyre nehezebb helyzetben lévő magyarországi független médián, mesélte egy amerikai külügyi forrásunk.
A korai, ötletelgetős fázisban például többek közt az is felmerült, hogy a legnagyobb problémát valójában a rivális nélkül maradt MTI – és azon keresztül terjesztve a kormányzati propaganda – egyeduralma jelenti, így többek közt a magyar állami hírügynökségnek kellene inkább alternatívát állítani. A gondolkodási folyamat egyik katalizátora később a Népszabadság bezárása és a Mediaworks vidéki napilap-hálózatának Mészáros Lőrinchez kerülése lett.
Eközben azonban az amerikai elnökválasztást meglepetésre Donald Trump nyerte. Ő és akkori külügyminisztere, Rex Tillerson nyilvánvalóvá tette, hogy a State Department méretét vissza kell vágni, mivel szerintük az amerikai külügy indokolatlanul – a gazdasági racionalistának ellentmondva – költi az adófizetői pénzeket többek közt külföldi országok és globális emberi jogi célok támogatására. Az amerikai külügyi elit és a State Department bürokráciája természetesen ezekkel a megállapításokkal nem értett egyet, és ellenállt.
Trump hivatalba lépése után az amerikai kormányzati működés úgy általában is káoszba süllyedt, a helyzet azonban a Rex Tillerson által irányított külügyminisztériumban volt a legrosszabb. Rengeteg vezető pozíció – államtitkári, igazgatói – a mai napig nincs betöltve, tavaly azonban egészen drámai volt a helyzet. Új vezetők hiányában azonban új politikai iránymutatások sem születtek, rengeteg államtitkárság és terület így gyakorlatilag robotpilóta-üzemmódban ketyegett el, vagy ha voltak is új direktívák, megpróbáltak aktívan ellenállni.
Amíg nincs új policy, addig a régi van érvényben. És addig a kapcsolatok sem fognak javulni
– bosszankodott egy magyar kormányzati forrásunk, akivel még tavaly, Wess Mitchell európai és eurázsiai ügyekért felelős államtitkár beiktatása előtt beszéltünk. Beszélgetőpartnerünk azon kesergett, hogy a State Departmentben új vezetők híján az “Obama-árvák” diktálnak. Erre hivatkozva egyébként korábban több magyar kormánypárti politikus is nyíltan megkérdőjelezte, hogy egyes amerikai külügyi tisztviselők Magyarország-kritikus nyilatkozataikban valóban a Trump-adminisztrációt képviselnék.
Mitchell annak a Victoria Nulandnek a régi posztját foglalta el, akiről maga Szijjártó Péter nyilatkozta az Indexnek, hogy második találkozójukon annyira összevesztek, hogy Szijjártó azt javasolta, többet így nincs is értelme találkozniuk. A magyar fél akkor, és azóta is Nulandnek rója fel, hogy a kétoldalú kapcsolatok mélypontra jutottak. Jellemző epizód, hogy a magyar diplomáciai legendárium szerint Nuland egyik találkozójukon Szijjártót azzal próbálta megalázni, hogy rendes szék helyett egy “sámli-féleségre” ültette le.
Ezzel szemben Wess Mitchellel a Fidesz külügyi establishmentje régóta jó kapcsolatot ápolt, és nem csak a magyarok, a többi V4-es állam is lelkesedéssel fogadta, hogy személyében egy pragmatikus, biztonság- és energiapolitika-fókuszú, közép-európát jól ismerő szakértő kerül döntéshozói helyzetbe. Kritikusai ezzel szemben a “Pentagon emberének” minősítették, akinek az emberi jogi kérdések szerintük nem jelentenek prioritást.
A vidéki magyar média támogatására kiírt pályázat elkaszálásának okát pont itt kell keresni, azt ugyanis a novemberi bejelentés ellenére hivatalosan még Mitchell 2017 októberi érkezése előtt élesítette az amerikai külügy. Egészen pontosan az a demokráciával és emberi jogokkal foglalkozó, DRL-ként rövidített hivatal (Bureau of Democracy, Human Rights and Labor), ami amúgy is progresszív-liberális darázsfészekként van elkönyvelve bizonyos amerikai konzervatív körökben.
A vidéki magyar média támogatására kiírt pályázat koncepciója még hetekkel a 2017. novemberi 7-i nyilvános bejelentés előtt is képlékeny volt. Beszéltünk olyannal, aki részt vett egy szeptemberi egyeztetésen Washingtonban a State Departmentben, ahol emlékei szerint akkor még egy jóval tágabb elképzelést vázoltak fel amerikai külügyesek. Bár a vidéki média támogatását ott is említették, de az akkori állapot szerint magyarországi civil szervezeteknek is juttattak volna amerikai kormányzati pénzt. “Ez végül egy hirtelen döntés lehetett, kihasználva az amerikai külügyben lévő káoszt” – mondta ez a forrásunk.
Hogy még Mitchell hivatalba lépése előtt született ez a döntés a pályázatról, azt több, az amerikai külügynek dolgozó beszélgetőpartnerünk is megerősítette. Arra viszont nem tudtak válaszolni, vajon a leendő államtitkárt beavatták-e a tervbe. Egy magyar beszélgetőpartnerünk viszont határozottan állította: Mitchell nem előzetesen és nem a sajátjaitól, hanem csak utólag és ráadásul a magyaroktól értesült a rögtön kisebb diplomáciai botrányt kirobbantó pályázati kiírásról.
Egy másik magyar diplomáciai forrásunk pedig csak annyit mondott, ő csak annyit tud, hogy Mitchell nem volt tisztában ezzel a kezdeményezéssel. “Thomas Melia és ez a régi kör verte át puccsszerűen”, tette hozzá, a fideszes elitet régóta jól ismerő egykori amerikai helyettes külügyi államtitkárra utalva, akinek a neve Deutsch Tamás beszólása idején vált Magyarországon szélesebb körben ismertté.
Melia az ezt követő hetekben többször is megnyilvánult magyar ügyekben. Egy írásban például megvédte Kostelancikot és bírálta a magyarok washingtoni lobbistáját, Connie Macket, egy, a HVG-nek adott interjújában pedig arról beszélt, “nem meglepő, hogy a független magyar médiát támogató pályázat nagyjából abban az időben látott napvilágot, amikor Kostelancik nyilvánosan szólt a magyar médiára nehezedő nyomásról, mint problémáról. Ez ugyanannak az amerikai külügyminisztériumnak a hangja, Washingtonban és Budapesten.”
Egy amerikai diplomáciai forrásunk utólag – Meliára is célozva – úgy értékelte, hogy a DRL pályázatát politikailag túl durván kommunikálták annak támogatói, és ezzel akkora zajt csaptak, ami végül kontraproduktívnak bizonyult. Bár a magyar fél is rendkívül aktívan lobbizott Washingtonban a médiapályázat ellen, annak elkaszálása elsősorban a fentiekből következő amerikai politikai mozgások, és nem a magyar nyomásgyakorlás eredménye.
Rögtön a pályázatról szóló első hírek megjelenése után magyar médiakörökben összeesküvés-elméletek kezdtek terjedni, hogy az amerikai kormány vajon melyik már létező vagy csak tervben lévő magyar orgánumra írta ki célzottan a pályázatot. “Tipikusan olyan amerikai vagy nemzetközi szervezetek nyernek az ilyen pályázatokon, melyekkel korábban az amerikai kormányzat már dolgozott együtt” – cáfolta egy amerikai diplomata ezeket a feltételezéseket.
Elmondása szerint ezek a pályázók jelentik a minőségi garanciát, és ők azok, akik egy konzorcium vezetőjeként aztán helyi, jellemzően non-profit partnereknek – ebben az esetben magyarországi orgánumoknak – továbbosztják a pénzek jó részét. Csak példaként: ilyen szervezet mondjuk az ezen a pályázaton nem induló, más földrajzi régiókban aktív Internews.
2017 végén, mindössze pár héttel a pályázat kiírása után egy, az amerikai Kongresszusban dolgozó beszélgetőpartnerünk máris legalább két pályázat beérkezéséről tudott. Ez úgy volt lehetséges, hogy a DRL-ből még a pályázat kiírása előtt informálisan megkeresték azt a pár médiafejlesztéssel, tényfeltárás támogatásával, korrupcióellenes harccal foglalkozó nemzetközi szervezetet, akik potenciális pályázóként egyáltalán szóba jöhettek – ezt egy, a kelet-európai régióba irányuló amerikai kormányzati pénzek elosztásának mechanizmusait ismerő szakértői forrásunk mesélte Washingtonban.
Az egyik nagyobb és ismertebb szervezet, melyet az amerikai külügyből megkerestek, ugyanakkor rögtön visszautasította a lehetőséget. Forrásunk szerint azért, mert úgy ítélték meg, hogy egy NATO- és EU-tag ország esetében egy ilyen fajta pályázat politikai feltételei eléggé problémásak. Ezt a véleményt egyébként több Washingtonban dolgozó, külügyi témákban szakértő beszélgetőpartnerünk is osztotta. Ők tipikusan a posztszovjet térséggel is foglalkoznak, és Magyarországot ezekkel az országokkal is összehasonlítva figyelik és értékelik.
Ettől függetlenül a 700 ezer dolláros pályázat sokak fantáziáját megmozgatta. Amerikai üzleti szereplőktől amerikai egyetemig több olyan lehetséges pályázóról is hallottunk, akiknek bár nincs túl sok közük a vidéki magyar valósághoz és az ottani médiaviszonyokhoz, de vagy gondolkoztak rajta, vagy meg is próbáltak rámozdulni a pénzre.
A pályázati kiírással kapcsolatban ugyanis azt is sokan félreértették, mire lehetett volna elkölteni ezt a pénzt. Tartalom (cikkek, videók, tévéadások stb.) finanszírozására vagy működési költségekre (újságírói fizetések, infrastruktúra fenntartása) ugyanis szigorúan nem – fejtette ki egy, a kiírás részleteit alaposan ismerő amerikai diplomáciai forrásunk. Ilyen feltételek mellett azonban igencsak kérdéses, hogy a Mészáros Lőrinc által felvásárolt vidéki médiahálózat ellensúlyozására bármilyen szempontból hatékony lehet-e egy ilyen kezdeményezés, az összeg nagyságrendjéről nem is beszélve.
De akkor mire lehetett volna elkölteni a támogatást? “Biztonságos kommunikációs formák tanítása, üzleti modellek oktatása vidéki újságíróknak, közérdekű adatigényléssel kapcsolatos képzés, ilyesmi “ – sorolta a lehetőségeket egy, a beérkezett pályázatokat ismerő forrásunk.
Az Index úgy tudja, az egyik pályázatban részt vevő magyar partnert múlt héten már értesítették a kiírás sikertelenségéről, diplomáciai források a háttérben azonban már hónapok óta beszélnek a pályázat elfektetéséről. Beszédes volt az is, amikor Szijjártó Péter május végén egy Washingtonban tartott nyilvános előadásán arról beszélt: a Mike Pompeo amerikai külügyminiszterrel folytatott találkozóján nem hozta fel az ügyet, mert az már nem aktuális. “Nem hiszem, hogy (a médiapályázatot) aktiválták. Az időzítése volt furcsa, ugyanis pont a (magyar választási) kampányban jelentették be. De túl vagyunk rajta” – mondta akkor Szijjártó, aki gesztusaival is azt kommunikálta, ez a téma a múlthoz tartozik.
Amerikai forrásból úgy tudjuk, vannak olyan tervek, hogy a 700 ezer dollárt valamiféle régiós projekteket támogató alapba csatornáznák át, és azon keresztül egy fokkal indirektebb módon Magyarországra is juthatna a pénzből – de még semmi nincs eldöntve. A Nyomtass te is!-nek nyilatkozó amerikai sajtóattassé pedig a következőket mondta: "Folytatjuk a hatékony megoldások felkutatását olyan magánszemélyek és szervezetek támogatására, akik plurális médiakörnyezetet szeretnének Magyarországon és a tágabb régióban. Semmi sem került le a napirendről”.
Disclaimer: A szerző 2018. júniusáig az amerikai kormányzat Fulbright-ösztöndíjprogramjában vett részt.
Borítókép: Donald Trump amerikai elnök és Orbán Viktor a NATO kétnapos brüsszeli csúcsértekezletének első napján, 2018. július 11-én. Fotó: Danny GYS / POOL / AFP