Index Vakbarát Hírportál

Amerikában megszüntethetik a külügyminisztérium menekültekkel foglalkozó részlegét

2018. július 24., kedd 06:09

Volt diplomaták levélben kérték Mike Pompeo amerikai külügyminisztert, hogy ne szüntesse meg a tárca menekültekkel foglalkozó részlegét - írta a Politico.

Az amerikai diplomácia vezetőjéhez intézett és a lap birtokába került levelet 43 volt diplomata, biztonságpolitikai szakember és humanitárius szervezet vezetője írta alá,é s a minisztérium népességgel, menekültekkel és migrációval foglalkozó irodájának (PRM) tervezett megszüntetése ellen emelt szót.

A lap egy neve elhallgatását kérő volt külügyi tisztségviselőtől úgy értesült, hogy Mike Pompeo napokon belül dönthet az említett főosztály megszüntetéséről, amiről még elődje, Rex Tillerson határozott. A külügyminisztérium nem kívánt reagálni a lapértesülésekre - írta az MTI. 

A levelet olyan tisztségviselők írták alá, akik mind republikánus, mind demokrata párti kormányok idején szolgálatot teljesítettek. Mások mellett David Kramer külügyi államtitkár-helyettes, Wendy Sherman és William Burns volt külügyi államtitkárok, és Ryan Cocker volt afganisztáni és iraki nagykövet. Állásfoglalásukat a volt tisztségviselők elküldték a képviselőház és a szenátus külügyi bizottságainak is.

Tavaly hasonló levelet kapott Rex Tillerson is, 58 szakember kérte a hivatal megszüntetésének az elvetését.

Rovatok