Index Vakbarát Hírportál

Olyan, mint Pompeji

2018. július 24., kedd 11:51

Már legalább 74 halálos áldozata van az Athén körüli Attika régióban tomboló futótűznek. A görög tűzoltóság szóvivője szerint 172 embert, közülük tizenhat gyereket vittek kórházba, tizenegy felnőtt válságos állapotban van.

A tűz főleg az Athén belvárosától mindössze 25 kilométerre fekvő Matit és Rafinát, illetve a 45 kilométerre lévő Kinetát érinti. Az ott lakóknak óriási szerencséjük van, ugyanis mindhárom település a tengerparton van, így több mint ezren tudtak a vízbe menekülni a tűz elől.

A legsúlyosabb helyzet Matiban van. A tűz gyakorlatilag felemésztette a várost. Többen az autópályán haltak meg, miközben próbáltak elmenekülni a tűz elől, míg mások a tengerbe futva vesztették életüket.

Szerencsére közel volt a tenger, de a lángok egészen addig értek. A tűz égette a hátunkat, úgyhogy belevetettük magunkat a tengerbe. Az egész Pompejire emlékeztetett. »Édes istenem, futnunk kell, hogy megmentsük magunkat« – mondtam magamban. Szörnyű volt

– mondta a Matiban élő Kosztasz Laganosz a Sky Newsnak.

Mati mint település nem létezik többé. Láttam holttesteket és kiégett autókat. Szerencsés vagyok, hogy még élek

– mesélte egy másik mati lakos a görög Skai TV-nek. Azonban Rafinában sem sokkal jobb a helyzet.

Legalább száz lángoló házat láttam a saját szememmel. Ez egy totális katasztrófa

– mondta Rafina polgármestere.

A görög tűzoltók nem képesek egyedül megfékezni a tüzet, így nemzetközi segítséget kértek. Hatvan ciprusi tűzoltó és két spanyol tűzoltó repülőgép érkezik a helyszínre. A tűzoltók munkáját nehezíti a nagy szárazság és hőség, illetve az erős szelek.

Nemcsak Görögországot sújtja erdőtűz. Például Svédországban több mint ötven helyen csaptak fel lángok a hetek óta tartó rendkívüli meleg és a szárazság miatt.

(Borítókép: Erdőtüzek az Athén közelében lévő Rafina településen, 2018. július 23-án. Fotó: REUTERS/Alkis Konstantinidis)

Rovatok