Index Vakbarát Hírportál

Egy repülő feltartóztatásával szabadítottak ki egy elrabolt török tanárt

2018. július 28., szombat 10:52

A mongol hatóságoknak egy repülőjárat feltartóztatásával sikerült kiszabadítaniuk egy elhurcolt török tanárt az ulánbátori Dzsingisz Kán nemzetközi repülőtéren, jelentette a helyi sajtó. A gép később a tanár nélkül felszállhatott.

Veysel Akcayt lakása elől hurcolták el péntek reggel és a mongol főváros repülőterére vitték. A török állampolgár 24 éve él Mongóliában, és kapcsolatban áll az Egyesült Államokban önkéntes száműzetésben élő Fethullah Gülen mozgalmával, amelyet Ankara fegyveres terrorszervezetnek tekint és felelőssé tesz a 2016. július 15-ei puccskísérletért.

Akcay egy olyan, török-mongol iskolákat működtető oktatási intézmény vezérigazgatója, amelyet 25 éve a Gülen mozgalom alapított. Törökország 2016 óta akarja elérni, hogy Mongólia zárassa be ezeket az iskolákat.

Akcay támogatói Törökországot vádolták, hogy közük volt az emberrabláshoz. A mongol külügyminisztérium közleménye szerint az ulánbátori török nagykövetség visszautasította ezt az állítást, írja az MTI.

Mongóliai jogvédők sürgették országuk vezetőit, hogy intézkedjenek a szerintük politikailag motivált ügyben. A mongol hatóságok vizsgálatot indítottak, ha a gyanú beigazolódna, „az Mongólia szuverenitása és függetlensége elfogadhatatlan megsértését testesítené meg, amit Ulánbátor határozottan elutasít".

Rovatok