Index Vakbarát Hírportál

Észak-Korea interkontinentális rakétákat épít

2018. július 31., kedd 09:54

Észak-Korea egy vagy két új, folyadékmeghajtású interkontinentális ballisztikus rakétát épít abban az üzemben, ahol az Egyesült Államok területét fenyegető első ilyen fegyvert gyártották - adta hírül a Washington Post.

Névtelenül nyilatkozó tisztségviselőkre hivatkozva a lap hétfőn azt írta: az amerikai hírszerzés rakétagyártásra utaló jeleket talált a Phenjan külvárosában fekvő szanumdongi kutatóintézet területén. Ez azt jelentheti, hogy a rakétái leszerelésére és az atommentesítésre tett ígérete ellenére Észak-Korea nem adta fel fegyverkezési programját.

Mindez egybecseng azokkal a hírekkel, amelyeket Mike Pompeo amerikai külügyminiszter közölt a múlt héten az amerikai szenátus külügyi bizottságával. Pompeo szerint Észak-Korea továbbra is üzemanyagot állít elő atombombáihoz. Az amerikai diplomácia vezetője ennek ellenére azt javasolta, hogy Washington folytassa a párbeszédet Phenjannal.

A Kim Dzsong Un észak-koreai vezetővel Szingapúrban lezajlott történelmi találkozóját követően Donald Trump amerikai elnök azzal büszkélkedett a Twitter internetes közösségi oldalon, hogy vége az észak-koreai nukleáris fenyegetésnek. Kim a szingapúri csúcstalálkozón és a Mun Dzse In dél-koreai elnökkel folytatott panmindzsoni találkozóján is ígéretet tett arra, hogy az atommentesítésen fog dolgozni. Észak-Korea ugyanakkor nem részletezte, hogyan képzeli el a folyamatot.

Eközben Phenjan és Szöul kedden magas rangú katonai tárgyalásokat folytatott a két Korea határán fekvő demilitarizált övezetben. Már másodszor került sor hasonló egyeztetésre a szomszédos országok között Kim és Mun áprilisi csúcstalálkozója óta.

A két küldöttség szakértők szerint a határon állomásozó katonák lefegyverzéséről is tárgyal. A legutóbbi magas rangú találkozón a két Korea megegyezett arról, hogy helyreállítják a katonai kommunikációs vonalakat a Japán- és a Sárga-tenger térségében.

Rovatok