Index Vakbarát Hírportál

Néppárti kiállást sürget Orbán ellen egy képviselő

2018. augusztus 3., péntek 10:30

A Politico című, EU-s ügyekkel foglalkozó, a területen befolyásosnak számító portálra írt bíráló véleménycikket Orbánról egy Európai Néppárti svéd EP-képviselőnő. Anna Maria Corazza Bildt azt állítja ebben, hogy

  1. Az elmúlt években kostruktív párbeszéd folyt Orbán és a néppárt között, és folyamatosan figyelmeztették, hogy ne lépje át "a vonalat".
  2. Ám ezt múlt hónapban Orbán megtette, amikor azt mondta Kohl búcsúztatásán, hogy az illiberális demokrácia magyar modellje lesz a hajtóerő, ami revitalizálja Európát és az Európai Néppártot. 
  3. Ami azért is furcsa, mert míg Kohl egyesítette Európát, Orbán megosztja.

Mit mondott pontosan Orbán?

Egy kis kitérő: megpróbáltuk felkutatni, mit mondott pontosan Orbán. Megkérdeztük Havasi Bertalant, a miniszterelnök sajtófelelősét, aki azt mondta, erről a beszédről van szó. Ebben a beszédben nem szerepel az illiberális szó, Orbán azt mondta, hogy a néppárt vezetése a pártok folyamatos gyengülésére az elmúlt években rossz választ adott azzal, hogy egy antipopulista népfrontokat hozott létre, pedig születettek sikeres nemzeti modellek is, Ausztriában és Magyarországon. "Mi úgy látjuk, hogy antipopulista népfront helyett eljött a kereszténydemokrata reneszánsz ideje. A keresztény politika, szemben a liberális politikával képes megvédeni az embereket, nemzeteinket, a családokat, a keresztény gyökerű kultúránkat, a nők és férfiak egyenjogúságát, vagyis a mi európai életmódunkat." Európával kapcsolatosan pedig az erős nemzetállamok, a kereszténység, a határvédelem, az iszlámellenesség voltak a fő motívumok, illetve a politikai működési rendszer, az "elmoszkvásodás" bírálata. 

Vissza a svéd politikus írásához, Bildt a cikket úgy folytatja, hogy

Ami sok, az sok. (...) A belső vitáinkat ki kell vinni a nyilvánosság elé, és el kell döntenünk, hova álljunk. Nagyon fontos, hogy a Néppárt nem engedi a jogállamiságot átpolitizálódni. Magyarország nyilvánvalóan távolodik a Néppárt szabályaitól.

Bildt ezután sorra veszi, hogy Orbán alatt a menedékkérőket bűnözőként és ellenségként állítják be, és aki segít nekik, börtönnel fenyegetik, ami az Európai Unió Alapjogi Chartája ellen való. Emellett támadás indult a tudományos és kulturális szabadság ellen, lejáratják az EU-t, azzal vádolva Brüsszelt, hogy a "muszlim inváziót" segíti elő.

Hozzászólna? Írjon nekünk Facebookon!
Néppárti kiállást sürget Orbán ellen egy képviselő

A svéd Bildt "Orbán ezúttal túl messzire ment" című véleménycikkben tiltakozik és mozgósít.

290 · Aug 03, 2018 10:30am Tovább a kommentekhez
Facebook Comments

A júniusi magyar alkotmánymódosítás pedig beverte a szöget a közös EU-s megoldás koporsójába migrációs ügyben, írja a politikus, hozzátéve: Magyarország hozzáállása a kérdéshez gyakorlatilag az EU normális működésének megakadályozásával egyenlő, és ajándék a szélsőjobboldali, EU-ellenes pártoknak. Bildt felrója Orbánnak a Putyin-barátságot is. 

Orbán a politikáját és az extrém nacionalizmust akarja terjeszteni. Nem engedhetjük, hogy ez a rák felzabálja az elveinket,

írja a politikus, aki írásában közli, hogy "az igazság fontos pillanatához érkeztünk", a néppárti vezetőknek világossá kell tenni, hogy viszonyulnak a Fideszhez, mert a további bizonytalanság árt a pártnak, majd sürgeti a néppárti vezetőket, hogy nyilvánosan menjenek szembe a Fidesz retorikájával, politikájával és jogszabályaival, vitázzanak Orbán kirakásáról, vagy felfüggesztéséről.

Ez sok populistának nem fog tetszeni, Magyarország elleni diszkriminációnak fogják tekinteni, de ettől még ez egy konstruktív lépés lesz, írja. "Orbán azt mondta, a politikában fontos, hogy ne veszítsük el iránytűinket. Ő elvesztette az övét, de mi a néppártban ne tegyünk így."

Orbán egyébként az idézett beszédben egyébként úgy fogalmazott, "aki elengedi, eldobja a múltját, vagy hagyja, hogy azt elvegyék tőle, ne csodálkozzon, ha elveszti az iránytűjét az elé kerülő új problémák megoldása során is."

Rovatok