Index Vakbarát Hírportál

Melania is kiállt LeBron mellett fél nappal Trump sértő tweetje után

2018. augusztus 5., vasárnap 11:36 | aznap frissítve

Donald Trump újabb Twitter-üzenete keltett felzúdulást, miután LeBron James-ről írt sértőn. A világ legjobb kosárlabdázója a héten interjút adott a CNN-nek, amelyben Trumpot megosztónak és rasszisták felkarolójának nevezte.

LeBron azt is mondta az interjúban, hogy a sport nem elválasztja az embereket, hanem összehozza őket, eközben viszont Trump a sportot is arra használja fel, hogy megossza az embereket.

Trump nem hagyta szó nélkül, és gyakorlatilag megkérdőjelezte LeBron értelmi képességeit aztáltal, hogy az interjút készítő Don Lemont a tévézés legdebilebb emberének nevezte, akihez képest tűnt csak okosabbnak LeBron, ami egyáltalán nem könnyű szerinte.

Alig fél nappal később a First Lady szóvivője közleményt adott ki, amit azzal kezdett, hogy úgy tűnik, LeBron jó dolgokat csinál a következő generáció érdekében. Utalt például arra, hogy a kosaras például iskolát nyitott Ohióban, amit szívesen meglátogatna.

Trump a tweetjét az én Mike-ot szeretem mondattal zárta, utalva az egykori Bulls-kosaras Michael Jordanra, és arra, hogy sokan ők kettejük között szoktak vacillálni, melyikük is volt a valaha élő legnagyobb kosárlabdázó. De erre Jordan is közleményt jelentetett meg, amiben azt írta, "támogatom LJ-t", azaz LeBron Jamest.

Trump mostani kirohanása annak fényében is vicces, hogy korábban évekig lelkesen twittelt LeBron egyik nagy rajongójaként.

Trump nem először szállt bele két lábbal sportolókba, az NFL-ben még szabályt is változtattak a kirohanása után.

(Borítókép:  Drew Angerer / Getty Images Hungary)

Rovatok