Index Vakbarát Hírportál

Egy spanyol vadászgép véletlenül kilőtt egy rakétát Észtország felett

2018. augusztus 8., szerda 05:39

Észtország légterében, gyakorlatozás közben véletlenül rakétát indított egy spanyol vadászgép, károk nem keletkeztek, az ügyben vizsgálat indult – közölte a spanyol védelmi minisztérium. Jelenleg Spanyolország NATO-feladatként részt vesz a Baltikum légtérvédelmében – írja az MTI. 

A tájékoztatás szerint a spanyol légierő Eurofighter Typhoon típusú, jelenleg Litvániában állomásozó gépével kedd délután történt az eset, Észtország délnyugati részében, ahol engedélyezett az ilyen gyakorlat. Az AMRAAM típusú, levegő-levegő rakéta nem talált el semmilyen repülőgépet. A gyakorlórepülésen részt vett két másik, francia katonai gép. Több szálon is vizsgálat indult, hogy kiderítsék a történtek okát. 

Az illetékes észt hatóságok arról számoltak be, hogy az incidens a gyakorlórepülések övezetében, az észtországi Pangodi települése felett történt, és az Eurofighter egy levegő-levegő rakétát indított el északi irányban. 

A rakéta, amely tíz kilogrammos robbanótöltettel volt felszerelve, önmegsemmisítő rendszerben működött, amely még a levegőben megsemmisíti a töltetet. Ennek ellenére a rakéta csak 40 kilométerrel arrébb, Tartu városától északra zuhanhatott a földre. A rakéta 3,7 méter hosszú, átmérője 18 centiméter. 

A helyi hatóságok még keresik a rakéta maradványait. Felhívták a lakosok figyelmét, hogy ha rábukkannak a maradványokra, ne nyúljanak hozzá, hanem távolodjanak el tőle, és azonnal értesítsék a hatóságokat.

Rovatok