Index Vakbarát Hírportál

A volt chilei államfőt jelöli az ENSZ-főtitkár az Emberi Jogi Főbiztosság élére

2018. augusztus 9., csütörtök 06:04 | aznap frissítve

Michelle Bachelet volt chilei államfőt jelöli António Guterres ENSZ-főtitkár a világszervezet Emberi Jogi Főbiztosságának élére, jelentette be közleményben szerda este az ENSZ-főtitkár szóvivője.  Az MTI azt írja: António Guterres döntéséről már tájékoztatta is az ENSZ-közgyűlést, amelynek szavazással kell jóváhagynia a jelölést.

Michelle Bachelet 66 éves, gyermekorvos, baloldali politikusként kétszer irányította államfőként Chilét. 2006 és 2010 között ő volt az első női államfője a dél-amerikai országnak, majd 2014-től 2018-ig ismét a Moneda palota (az elnöki hivatal) lakója volt.

Ő volt az első igazgatója az ENSZ 2010-ben létrehozott Nemek Egyenlőségével és a Nők Felemelkedésével Foglalkozó Szervezetének, rövidebb és ismertebb nevén: az ENSZ Nőknek. António Guterres tavaly felkérte, hogy legyen tagja a világszervezet közvetítéssel foglalkozó konzultatív tanácsának.

Ha megválasztják - amit elemzők csaknem teljesen biztosra vesznek - a jordániai Zeid Raad al-Husszeint követi majd a poszton. A jordániai diplomata megbízatása augusztus végén jár le, és ő maga jelentette be, hogy nem indul ismét a tisztségért. Ő azt mondta: ez "a jelenlegi geopolitikai helyzetben" nem lenne okos döntés a részéről.

Zeid Raad al-Husszein gyakran tett ellentmondásos nyilatkozatokat, Donald Trump amerikai elnököt például "veszélyesnek" minősítette, és éles szavakkal bírálta az amerikai kormány bevándorlás-politikáját, kivált az illegális bevándorlókat érintő döntéseit. Megnyilvánulásaival elveszítette az ENSZ legbefolyásosabb tagállamainak támogatását.

Nikki Haley, az Egyesült Államok ENSZ-nagykövete visszafogottan reagált a jelölés hírére. "Az Emberi Jogi Tanács kudarcai még jelentősebbé teszik az ENSZ-főtitkár választását az emberi jogi főbiztos posztjára. A főtitkár választottja, Bachelet asszony feladata az lesz, hogy elkerülje a múlt kudarcait" - mondta az amerikai ENSZ-nagykövet.

Michelle Bachelet az emberi jogok és a nők jogainak szószólójaként ismert. Édesapja a légierő tábornoka volt, aki bírálta Augusto Pinochetet és rendszerét, s ezért börtönbe vetették és megkínozták. Börtönben halt meg 1974-ben.

Michelle Bachelet egyetemistaként lett politikai aktivista, őt is és édesanyját is letartóztatta és megkínozta a politikai rendőrség. Szabadon bocsátása után évekig külföldön élt. Csak 1979-ben tért vissza Chilébe. Akkor szerzett orvosi diplomát. Három gyermeke van, akiket elvált anyaként egyedül nevelt fel.

Rovatok