Index Vakbarát Hírportál

Lezuhant egy hegymászókat szállító helikopter, legalább öt halott

2018. augusztus 13., hétfő 21:07

Legkevesebb öt halottja van az előző nap történt helikopter-balesetnek Tádzsikisztánban. A tádzsik hatóságok korábban azt mondták, hogy mindenki túlélte a zuhanást.

Umeda Juszupova tádzsik katasztrófavédelmi szóvivő elmondta, hogy a helikopteren 13 orosz, egy fehérorosz, és egy spanyol hegymászó utazott a háromfős, tádzsik legénységgel együtt. A halálos áldozatok közül hárman oroszok, ketten pedig a tádzsik legénység tagjai. A túlélőket hétfőn evakuálták mentőhelikopterekkel.

A spanyol hatóságok az EFE spanyol hírügynökség megkeresésére azonban nem tudták megerősíteni, hogy valóban volt-e spanyol hegymászó is a gépen.

A tádzsik nemzeti gárda Mi-8-as helikoptere vasárnap a 4200 méter magasban lévő táborból szállt fel, hogy a Fortambek gleccser lábánál fekvő alaptáborba szállítsa a hegymászókat, akik korábban feljutottak a 7495 méter magas Iszmoilí Szomoní-csúcsra. A helikopter röviddel az indulás után kényszerleszállást hajtott végre a Pamír-hegységben uralkodó erős szelek és rossz láthatósági viszonyok miatt.

A korábban Kommunizmus-csúcs nevén ismert Iszmoilí Szomoní Tádzsikisztán legmagasabb csúcsa, írja az MTI.

Rovatok