Sokan értetlenkedtek, amikor 2017-ben Széles Tamást nevezték ki Los Angeles-i főkonzulnak. Széles ugyanis – a Milánóba delegált Csiszár Jenőhöz hasonlóan – diplomáciai készségeit legfeljebb a médiában, a Debrecen Televízió ügyvezető igazgatói posztján szerezhette: onnan dobbantott a diplomácia világába. Kinevezését annak köszönhette, hogy Kósa Lajos és Halász János bizalmasának számított, előbbit el is kísérte a nevezetes új-zélandi Rolling Stones-koncertre. A százezresre tehető kaliforniai magyar diaszpórában az sem növelte a bizalmat, hogy kinevezésekor még az angollal is akadtak gondjai.

Az elmúlt hónapokban ráadásul a NER-ből ismert „minden kritikusunknak utánamegyünk” stílusával is megismertette a kaliforniai magyarokat, amikor

Ezt a bizonyos kommentelőt Sárvári Álmosnak hívják, és a Los Angeles-i agglomeráció nagyjából 70 ezres magyar származású (identitását nagyon eltérő mértékben számontartó) lakosságának vezető kulturális egyesülete, a csaknem száz éve működő United Magyar House második embere. Az áprilisi választások után nem sokkal privát Facebook-profiljáról egy kormánykritikus megjegyzést fűzött egy ismerőse posztjához, amiről Széles is értesült.

A főkonzul felhívta Sárvári főnökét, a Magyar Ház igazgatóját. Pereházy Miklós visszaemlékezése szerint azzal csörgött rá:

Látod, már megint mit tett föl az Álmos?

A „már megint” arra vonatkozott, hogy Sárvári nem először tett megjegyzést a kormány politikájára a Facebookon – a vele 17 éve együtt dolgozó Pereházy kifejezésével élve – „a maga szarkasztikus stílusában”. Azonban a Magyar Ház vezetője nem értette, hogy magánemberként kifejtett politikai véleménye miatt miért is kéne Sárváritól megválnia – márpedig a magyar főkonzul pontosan ezt akarta kijárni.

Pereházy az Indexnek elmondta, Szélessel harmonikus volt az addigi együttműködésük, a Magyar Ház pedig apolitikus intézmény, profiljába annak vezetője, Pereházy Miklós szerint „belefér minden, ami kultúra, semmi, ami politika”. De amikor a főkonzul Sárvári kirúgását követelte, akkor ezen megdöbbent, mivel

Mindenkit megillet a véleménynyilvánítás szabadsága, és ezt az alapjogot mi Amerikában nagyon-nagyon komolyan vesszük.

És különben is, Magyarország képviselőinek meg kéne tanulniuk elviselni a nyilvános kritikát. Pereházy már önmagában azon is megdöbbent, hogy egy magyar diplomatában egy ilyen lépés egyáltalán felmerült.

1956-ban nem azért mentek ki az emberek, hogy elhallgattassák őket.

Azt, hogy az igazgatóban valóban az állampolgári jogtudatosság horgadt fel, jól jelzi, hogy egyik emailjéhez – mintegy miheztartás végett – mellékelte a Függetlenségi nyilatkozatot és az Egyesült Államok alkotmányát (utóbbi 1791-es, első kiegészítése rögzíti a szólásszabadság jogát).

Pereházy szerint a főkonzul azzal is fenyegetőzött, hogy „el fogja vinni a nemzeti ünnepeket" a Magyar Házból, azaz a hivatalos megemlékezések szervezésében megszakítja a hagyományos együttműködést. A magyar állam ugyanis a Magyar Ház programjai közül egyedül a nemzeti ünnepek alkalmával szokott részt venni társszervezőként. Ennek az együttműködésnek vége szakadt.

Széles ugyanis beváltotta fenyegetését, és az idei augusztus 20. alkalmából a főkonzulátus már külön ünnepséget szervezett a Los Angeles-i Szent István-templomba (augusztus 19-re, a helyi magyarok ugyanis a magyar nemzeti ünnepekhez legközelebbi vasárnap szoktak ünnepelni). Pereházy ráadásul azt tapasztalta, hogy Széles ahol csak lehet, igyekszik helyettesét és őt is befeketíteni a helyi magyarok előtt (még egyszer: néhány privát profilról eleresztett Facebook-komment miatt).

A Magyar Ház igazgatója még egy névtelen, a „kaliforniai tisztességes magyarok" álláspontját kifejtő levelet kapott, ami arra akarta rávenni, hogy ha elbocsátani – a szólásszabadság alapelve miatt – nem is tudja Sárvárit, legalább vegye rá, hogy maga mondjon le. A levél szerint ugyanis a helyi magyarok többsége negatív véleménnyel van a helyetteséről, és nem érti, miért védi őt körömszakadtáig; a névtelen levél álságos jóindulattal – „nem fenyegetés, csak józan figyelmeztetés” – azt is megemlítette, hogy

már olyan feltevetés is volt, hogy hátha egy titkos intim szexuális kapcsolat van közöttük, elvégre Hollywoodban vagyunk, soha nem lehet tudni.

Pereházy a magyar főkonzul viselkedése és a Magyar Házat ért támadások miatt a napokban levélben fordult a Gróf István Los Angeles-i ügyvezető konzulhoz (Széles magyarországi szabadságát tölti), melyben a képviselet második emberének azt írja:

A Magyar diplomáciának nem feladata civil életünkbe történő beavatkozás, s meggyőződésünk, hogy ehhez Édes Hazánk külügyminisztériuma nem adta beleegyezését. Ha ezt tette volna, akkor haladéktalanul kérünk változtatni ezen.

És arra figyelmeztette a diplomáciai képviseletet, hogy

ami most Los Angeles magyar közösségeinek körében történik, azt nem diplomáciának, hanem intrikának hívják.

Választ egyelőre sem a konzultól, sem a minisztériumtól nem kapott.

Az üggyel kapcsolatban a hét elején elküldtük kérdéseinket a Külgazdasági és Külügyminisztériumnak, de választ nem kaptunk. A mikroszintű politikai konfliktusok generálása amúgy abszolút beillik a magyar diplomácia Szijjártó Péter nevével jelzett vonalába, és nem lenne példa nélkül álló a Los Angeles-i főkonzulátus 2010 utáni történetében sem.

Tavaly ősszel a Los Angeles-i magyar főkonzulátus külügyi utasításra Berkley-be küldte munkatársát, Danku Attilát, hogy Magyar Bálint volt kultuszminiszter előadását megzavarja. Danku „kérdezés” ürügyén kapott szót, de addig olvasta telefonjából az SZDSZ-ezős szövegpaneleket – melyet a hallgatóság nyilván nem tudott értelmezni –, míg el nem vették tőle a mikrofont.

A már idézett forrásunk szerint a jelenlegi főkonzul korábban a fiatalabb korosztálynak szóló helyi kulturális szervezet, a Magtár rendezvényeinek összeállításába is bele akart szólni. Sőt, az előző főkonzul, Kálmán László rapportra hívta az amerikai magyarok újságja, a főleg a magyarországi sajtóból szemléző Amerikai Magyar Hírlap felelős szerkesztőjét, és az „ellenzéki hangvétel” miatt panaszkodott. Azonban állítólag azt a választ kapta, hogy

nem kéne beleszólnotok ebbe, ez itt Amerika, ahol komolyan veszik a sajtószabadságot.