Index Vakbarát Hírportál

Trump volt ügyvédje eskü alatt vallotta, hogy az elnök bűncselekmény elkövetésére utasította őt

2018. augusztus 22., szerda 05:34

Az amerikai elnök egykori ügyvédje, Michael Cohen eskü alatt vallotta, hogy Donald Trump utasítására követett el bűncselekményt

- tudatta kedden közleményében Cohen ügyvédje. Trump egykori bizalmasa, aki nem a magyar értelemben vett jogtanácsosként, hanem afféle univerzális elintézőemberként működött (és fért hozzá főnöke legféltettebb titkaihoz is), alig pár órával vallomása előtt kötött vádalkut az őt már hónapok óta szorongató FBI-jal. A szövetségi nyomozóiroda legnyomósabb érve valószínűleg az a 20 millió dollár értékű csalási ügy volt, ami Cohen legzűrösebb vállalkozásához, a New York-i taxiengedélyek felvásárlásához és forgalmazásához kötődik.

Lanny Davis úgy fogalmazott: védence a vádalku során eskü alatt vallotta, hogy a 2016-os elnökválasztási kampány során Donald Trump utasította őt arra, hogy a választások befolyásolása végett fizessen két olyan nőnek a hallgatásáért, akik azt állították, hogy évekkel korábban viszonyuk volt az akkor még üzletember Trumppal.

Ha ezekkel a kifizetésekkel Michael Cohen bűncselekményt követett el, akkor ez miért ne lenne bűncselekmény Donald Trump esetében is?

- fogalmazott közleményében Lanny Davis.

Davis arra az általunk is alaposan kitárgyalt ügyre utalt, mely során Cohen a Stormy Daniels művésznéven ismert Stephanie Clifford pornószínésznőnek 130 ezer dollárt fizetett a hallgatásáért. A másik kifizetés bonyolultabb volt: az ügyvéd megvásárolta egy bulvárlaptól Karen McDougal Playboy-modell történetét Donald Trumppal szintén évekkel korábban folytatott viszonyáról, majd a sztorit elsüllyesztette a fiókban. Cohen precízen, némi fenyegetéstől sem visszariadva teljesítette főnöke megbízásait, azonban kiderült, hogy nem bízott abban, hogy Trump tűzbe teszi érte a kezét, ha a hatóságok látókörébe kerül az ügy, ezért hangfelvételt készített a megbízásról, mely szintén a Robert Mueller különleges ügyész kezébe kerültek.

Lanny Davis ügyvéd után Rudolph Giuliani, Donald Trump ügyvédcsapatának jelenlegi vezetője is közleményt adott ki, amelyben leszögezte, hogy

a Cohen elleni vádakban nincs célzás arra, hogy az elnök bármiféle bűnt követett volna el.

Az egyébként semmilyen ügyben nem túl hallgatag elnök viszont egyelőre nem nyilatkozott, inkább is a West Virginia állam kormányzóválasztási kampányt segítő nagygyűléséről tweetelt.

Az amerikai lapok egyöntetűen Trump elnökségének egyik legkomolyabb politikai fenyegetéseként tálalják az ügyet. A Politico idézett egy neve elhallgatását kérő, a Fehér Házhoz közeli ügyvédet is, aki szerint Cohen még több kárt okozhat Trumpnak, hiszen teljes rálátása volt az üzleti és személyes ügyeire,

és olyan információkkal rendelkezhet, mint talán senki más.

Ráadásul pont most startol el a kongresszusi választási kampány, melyhez Cohen rengeteg muníciót szolgáltathat a demokrata párti politikusoknak, akik - ha az őszi félidős választásokon megszerzik a többséget a képviselőházban - akár meg is indíthatják az alkotmányos vádeljárást az elnök elmozdítására.

Hozzászólna? Írjon nekünk Facebookon!
Trump volt ügyvédje eskü alatt vallotta, hogy az elnök bűncselekmény elkövetésére utasította őt

Michael Cohent vádalkura bírta az FBI. Olyan információkkal rendelkezhet, mint senki más.

861 · Aug 22, 2018 05:34am Tovább a kommentekhez
Facebook Comments

Rovatok