Egészen bizarr feladatot kaptak fiatal gyerekek egy ohiói általános iskolában. A Fox News számolt be arról, hogy a diákoknak egy dolgozat részeként azt kellett eldönteni, hogy 12 ember közül melyik 8-at ültetnék egy űrhajóra, ha a Föld elpusztulna. Az alábbi 12 opció közül kellett választani:
A dolgozat egyik példánya kikerült az internetre, és óriási felháborodást keltett. Ezen például az látszik, hogy a kisiskolások egyike a drogos könyvelőt, az angolul nem beszélő indiánt, a rasszista rendőrt és a meleg sportolót hagynák a Földön, mielőtt elpusztulna a bolygó.
Sok szülő felháborodott azon, hogy faji, nemi és vallási alapon kellene különbséget tenni a gyerekeknek ember és ember között, ráadásul egy ilyen feladat a gyerekek között is széthúzást eredmények, voltak köztük olyanok, akiket kifejezetten feszélyezett a dolgozat.
Az iskola már vizsgálatot indított az ügyben, a dolgozatot posztoló Adam Miller bejegyzése szerint pedig a tanár eredetileg a sokszínűség fontosságára akarta felhívni ezzel a feladattal a figyelmet, de a jövőben nem írat ilyet a diákjaival.