Index Vakbarát Hírportál

Eltemették John McCaint

2018. szeptember 3., hétfő 05:11

Végső nyugalomra helyezték vasárnap az annapolisi (Maryland) Haditengerészeti Akadémia területén a nemrég elhunyt John McCain arizonai szenátort, háborús veteránt, a 2008-as amerikai elnökválasztás republikánus jelöltjét.

Az akadémia kápolnájában szűk körben rendezett szertartás után a gyászolók menete, a szenátor koporsóját szállító, ló vontatta lőszerkocsi mögött vonult az akadémia temetőjébe, a Severn folyóra néző füves dombra, ahol végakarata értelmében néhai hű barátja, Chuck Larson tengernagy mellé temették - írta az MTI. 

A menetben a szenátor özvegye, Cindy McCain és gyermekei mögött a családtagokon és barátokon kívül ott voltak McCain 1958-ban végzett akadémiai osztályának tagjai, katonai vezetők és kadétok is. Délután négy óra körül katonai repülőgépek húztak el a magasban, tisztelegve a haditengerészet egykori pilótája előtt, aki több mint öt évet töltött hadifogságban, miután gépét Vietnam felelt lelőtték.

A katonai tiszteletadással kísért szertartáson megszólalók egyike, Lindsey Graham szenátor előzetesen az AP amerikai hírügynökségnek elmondta, úgy fog megemlékezni az augusztus 25-én 81 éves korában elhunyt John McCainről, mint aki mindenki másnál jobban tisztelte a katonákat, "önként vállalt hátországuk volt, utazott, ahova ők mentek, és sohasem hagyta, hogy megfeledkezzenek róluk".

Búcsúbeszédet mondott az AP szerint David Patraeus nyugállományú tábornok, a CIA volt igazgatója és McCain Jack nevű fia is. 

McCain gyászszertartása szerdán és csütörtökön kezdődött Arizona államban, ahol a család vett tőle búcsút, de megjelent Joe Biden volt alelnök és több más neves személyiség is. Koporsóját pénteken ravatalozták fel a washingtoni Capitoliumban, ami a Kongresszus tiszteletét jelző, ritka megtiszteltetésnek számít.

(Borítókép:  David Hume Kennerly / McCain Family / Pool / Reuters)

Rovatok