Index Vakbarát Hírportál

Ez egy ilyen nap: az ENSZ is elítélte Magyarországot

2018. szeptember 12., szerda 17:02

Magyarország Oroszország, Kína és Szaúd-Arábia mellé került az ENSZ szerdán publikált listáján, mely azt a 38 országot sorolja fel, ahol "szégyenletes módon lépnek fel" a vele együttműködő emberi jogi aktivistákkal szemben. A 38 ország között 19 már korábban is szerepelt ezen az ENSZ-es feketelistán, 19 pedig most került fel rá első alkalommal - köztük Magyarország vagy Izrael.

Néhány, a listán szereplő ország jelenleg is tagja az Emberi Jogi Tanácsnak, amely tavaly elfogadott határozatában megerősítette, hogy mindenkinek joga van szabadon kapcsolatba lépni az ENSZ-szel.

Az António Guterres ENSZ-főtitkár kérésére készített jelentés szerint a listán szereplő államokban a többi között bántalmazzák, megfigyelik, kriminalizálják vagy nyilvánosan megbélyegzik az áldozatokat vagy az emberi jogok védelmezőit, de van ahol a civileket jogellenesen letartóztatják, megkínozzák vagy akár meg is ölik. Guterres ezekkel a szavakkal jelentette be a jelentés elkészülését:

A világ tartozik azzal azoknak a bátraknak, akik kiállnak az emberi jogokért, akik kérésünkre információkkal látnak el minket és együttműködnek velünk, hogy szavatolja azt, hogy jogaikat tiszteletben tartsák.

A jelentés az ENSZ-szel való együttműködés elé gördített adminisztratív és jogi akadályok mellett nyugtalanító tendenciának nevezi azt a jelenséget, hogy a kormányok a nemzetbiztonságot és a terrorizmus elleni harcot használják fel arra, hogy civil szervezeteket szigeteljenek el az ENSZ-től. A civileket ráadásul sokszor idegen hatalmak ügynökeinek bélyegezik. 

Több országban azért a magyarországinál sokkal súlyosabb a helyzet; az ENSZ-szel együttműködő nőket afrikai országokban többször fenyegetik azzal, hogy megerőszakolják őket, és rágalomhadjárat indul ellenük az interneten. A szervezet dolgozói pedig sokszor találkoztak olyanokkal, akik félnek, és nem mernek velük szóba állni, még az ENSZ New York-i és genfi központjában sem.

A jelentést Andrew Gilmour, az ENSZ emberi jogokért felelős főtitkárhelyettese fogja bemutatni a szervezet Emberi Jogi Tanácsában a jövő héten, aki azt mondta nyilatkozatában, hogy a listára került esetek csak a jéghegy csúcsát jelentik.

Rovatok