Index Vakbarát Hírportál

Az eprek után egy almában is tűt találtak Ausztráliában

2018. szeptember 18., kedd 10:02

Vasárnap mi is írtunk arról, hogy eperbe rejtett tűktől retteg egy egész ausztrál állam, most azonban szintet lépett a probléma, ugyanis egy sydneyi szupermarketben vásárolt almában is tűt találtak, a kialakuló botrány miatt pedig máris komoly bajba került az ausztrál gyümölcstermelő ágazat – írja az MTI.

A botrány a múlt héten robbant ki, amikor egy férfit hasi fájdalmakkal vittek kórházba, miután megevett egy queenslandi szupermarketben vásárolt epret, amibe – mint később kiderült – valaki beleszúrt egy tűt. Azóta többen posztoltak hasonló eprekről, kedden azonban a Seven Network tévéadó arról számolt be, hogy 

egy anya egy almában is tűt talált, amikor felszeletelte gyerekének a gyümölcsöt.

A dolog azért aggasztó, mert hiába írtak ki 100 ezer ausztrál dolláros, azaz nagyjából 20 millió forintos nyomravezetői díjat az ügyben, egyre több a tű, és nem is csak a gyümölcsök tekintetében terjed: állítólag már mindegyik államból érkezett hasonló bejelentés, táplálva azt a félelmet, hogy az epres támadónak utánzói akadtak.

A rendőrség szerint az elkövető célja egyértelműen az, hogy sérülést okozzon. A queenslandi epertermelők szövetsége azt gyanítja, hogy egy sértődött korábbi eperipari dolgozó lehet a tettes, de a rendőrség szerint erre egyelőre nincs bizonyíték. Az epertermelés mintegy 160 millió dolláros üzlet Queenslandben, a szabotázs nyomán felére zuhantak a felvásárlói árak az eperszezon tetőpontján.

Az állami hatóságok felhívták a fogyasztók figyelmét a rájuk leselkedő veszélyre, és miközben a termelők kreatív megoldásokat keresnek a problémára – például fémdetektorokkal vizsgálnák át a polcokra került gyümölcsöt –, sokuk áruja máris veszendőbe ment, miután egyes országok már le is állították az ausztrál eperimportot.

Rovatok