Index Vakbarát Hírportál

Abe Sindzó lehet Japán leghosszabb ideig hatalmon lévő miniszterelnöke

2018. szeptember 20., csütörtök 09:38

Abe Sindzó japán miniszterelnököt ismét, immár harmadszor megválasztották a kormányzó Liberális Demokrata Párt (LDP) elnökévé, és ezzel lehetőséget kapott arra, hogy ő legyen Japán történelmének leghosszabb ideig hatalmon lévő miniszterelnöke, közölte az MTI.

Az LDP tisztújító gyűlésén Abe kihívója Isibe Sigeru egykori védelmi miniszter volt. Abe főlényes győzelmet aratott: 553-en szavaztak rá, míg riválisa 254 szavazatot kapott. Abét harmadszor választották meg pártelnöknek, ami gyakorlatilag azt jelenti, hogy megtarthatja a miniszterelnöki tisztséget is.

Abe Sindzót 2012-ban választották meg másodszor miniszterelnökké, és azóta a japán kormány élén áll. Ha a jövő novemberig is a posztján marad, megdönti Kacura Taró rekordját, akit a múlt század elején háromszor választották meg miniszterelnöknek, és összesen 2886 napot töltött a kormányfői székben.

Rovatok