Index Vakbarát Hírportál

A 800 halott csak a kezdete az indonéz cunaminak

2018. október 1., hétfő 06:37

Már most 832 halottja van a pénteki indonéziai földrengésnek és cunaminak, de biztos, hogy az áldozatok száma sokkal nagyobb lesz: a mentőalakulatok csak hétfőtől tudják megközelíteni a tragédiától sújtott Palu több romját, amelyek alatt még rengeteg holttest lehet – írta a BBC.

A Celebesz szigetén fekvő városok átkutatásakor abban is bíznak, hogy túlélőket találnak, de a hatóságok már arra is felhívják a figyelmet, hogy a holttestek nagy száma miatt tömegsírokra lesz szükség. Paluban 300 áldozatot már biztosan így hantolnak el – írta az MTI a 250 milliós Indonézia katasztrófavédelmi ügynöksége nyomán. A gyors temetést az iszlám vallási előírásokon túl a fertőzésveszély elkerülése magyarázza.

Hétfőn a szigetország elnöke, Joko Widowo engedélyezte a nemzetközi segítség elfogadását a katasztrófa utáni mentőmunkálatokban.

Paluban szálloda és bevásárlóközpont is összedőlt a 7,5-ös erősségű földrengés okozta szökőárban. A cunami érkezéséről felvétel is készült.  

  A földrengés után a hatóságok figyelmeztetést adtak ki cunamiveszélyre, bár nem világos, hogy kellő nyomatékot adtak a szökőár veszélyének a 280 ezres Paluban, ahol egy zenei fesztivál kezdetére nagy tömegek gyűltek össze.

Mobilok és kiáltások

A beszámolók szerint mindenütt holttestek hevernek, a munkálatokat azonban nagyon megnehezíti, hogy a még álló épületromok is bármikor összeomolhatnak. Segítséget is nehéz eljuttatni Paluba, ahol az utak és a repülőtér is súlyosan megrongálódott. A segítséghez nincsenek meg a szükséges technikai eszközök sem.

Elmondások szerint

a nyolcemeletes Roa Roa hotel romjai alatt kiáltásokat lehet hallani és az összeomlott bevásárlóközpont alól is rengeteg mobiltelefon ad jelet

– írta a BBC. Csak a hotelben legalább ötvenen rekedhettek, és még mindig lehetnek közöttük túlélők. 

„Segítségért kiáltanak. Vizet, ételt juttattunk be nekik, de nem ez az, amire igazán szükségük van, ki akarnak szabadulni. Van, aki csak kopogva ad jelet” – mondta a mentőmunkálatok egyik résztvevője. 

Ezrek keresik hozzátartozóikat, van, aki iskolába indult gyerekét kutatja, más a szüleiről nem tud semmit. 

Nem volt időnk menekülni rám omlott a fal. Hallottam a feleségemet segítségért kiáltani, aztán csend lett – mondta egy férfi, aki családjával egy esküvő miatt jött Paluba. Ő megúszta láb- és válltöréssel, de családjáról azóta sem tudott meg semmit.

Borítókép: Törmelék alá szorult túlélőt mentenek ki a földrengés után a mentő egységek Palu, Central Sulawesi, Idonézia 2018. szeptember 30-án. Fotó: Antara Foto/Reuters

Rovatok