Index Vakbarát Hírportál

Trumpot és testvéreit százmilliós adóelkerüléssel vádolja a New York Times

2018. október 3., szerda 05:52 | aznap frissítve

Donald Trump amerikai elnök évtizedekkel ezelőtt segített a szüleinek, hogy dollármilliókat titkoljanak el az adóhivatal elő.

- írta kedden este megjelent tényfeltáró riportjában a The New York Times. A lap azt állítja, hogy Trump - aki a 2016-os elnökválasztási kampányban azt hirdette magáról, hogy önerejéből lett milliárdos, és ismert építési vállalkozó édesapjától csak kevés anyagi segítséget kapott - valójában az apjától örökölte a vagyonát.

Ez az örökség mai értéken számolva több mint 400 millió dollár volt, és úgy hízott ilyen nagyra, hogy Donald Trump és a testvérei a kilencvenes években a többi között gyanús adómegkerülési technikákat alkalmazva és fantomcég létrehozásával segítettek a szüleiknek a valós vagyonuk eltitkolásában.

A lap szerint az adóhivatal (IRS) nem szentelt különösebb figyelmet e manővereknek, így Fred és Mary Trump - az elnök néhai szülei - több mint egymilliárd dollárt tudtak tovább örökíteni a gyermekeiknek.

Charles Harder, Trump ügyvédje a lapnak küldött közleményben leszögezte: a cikkben megfogalmazott állítások "száz százalékig hamisak és rendkívül rágalmazóak". Az ügyvéd közölte: senki nem követett el csalást vagy adóelkerülést, és

azok a tények, amelyekre a Times vádjai épülnek, rendkívül pontatlanok.

Az ügyvéd ugyanakkor fontosnak tartotta közölni azt is, hogy az üzleti ügyek részleteit - például az adóval kapcsolatos dolgokat - Donald Trump a testvéreire és adótanácsadóira bízta.

A család nevében közleményt adott ki az elnök testvére, Robert Trump is. Leszögezte: az ajándékok, örökségek és ingatlanok után járó adókat időben befizették, és a család a továbbiakban nem kívánja kommentálni a húsz évvel ezelőtti történéseket. Robert Trump egyúttal az elhunyt szülők magánélete iránti tiszteletet kért.

A Fehér Ház is megszólalt, az elnöki hivatal közleménye szerint a The New York Times cikke félrevezető, a szövetségi adóhivatal pedig annak idején ellenőrizte és jóváhagyta a Trump család tranzakcióit. A hatóságok érdeklődését azonban felkeltették a cikk állításai, mert kedd este

New York állam adóhivatala bejelentette: Megvizsgálja a The New York Times cikkében megfogalmazottakat.

A New York Times szinte napra pontosan két éve, az elnökválasztási kampány hajrájában azt sugallta egy másik tényfeltáró cikkében, hogy elképzelhető, hogy a saját bevallása szerint is milliárdos vagyonnal (és ennek megfelelő életvitellel) rendelkező Trump a kilencvenes évek óta nem fizet jövedelemadót, méghozzá az akkor bedöntött vállalkozásai miatt lekönyvelt veszteségre hivatkozva.

Cikkünket alább kommentelheti az Index Facebook-posztja alatt:

Rovatok