Index Vakbarát Hírportál

Elkapták Franciaország legveszélyesebb bűnözőjét, akit helikopterrel szöktettek meg a börtönből

2018. október 3., szerda 10:23 | aznap frissítve

Szerda hajnalban Párizs közelében elfogták Franciaország legkeresettebb bűnözőjét, aki júliusban filmbe illő módon szökött meg börtönéből. 

Rédoine Faïdot testvére és két másik férfi társaságában tartóztatta le a francia rendőrség Creil városában. 

Ahogy arról a júliusi szökését és üldözését nyomon követő cikkünkben is írtuk, a 46 éves Faïd Párizs egyik legrosszabb környékén nőtt fel, a 90-es években egy bandát vezetett, amely fegyveres rablásokat és zsarolásokat követett el. 2010-ben is épp börtönben volt, de feltételes szabadlábra helyezték, miután meggyőzte az illetékeseket, hogy mindent megbánt, és új életet akar kezdeni. A tévében is többször szerepelt, és két önéletrajzi könyve is van. Az egyikben, melyet 2009-ben írt, és 2010-ben adtak ki, szintén azt írta, feladta a bűnözői életmódot.

Ehhez képest a szabadulásának évében rögtön részt vett egy balul sikerült pénzszállító-rablásban, melyben egy 26 éves rendőrnő meghalt. A nő a menekülő bűnözőket üldözte az A4-es autópályán, amikor azok Kalasnyikovokból tüzet nyitottak rá. Faïd ezért 25 évet kapott abban a börtönben, amelyből most megszökött. Két társa a mai napig a büntetését tölti. Faïd azonban egy dinamittal robbantott lyukon keresztül megszökött, négy őrt túszul ejtett, majd hat héttel később egy olcsó hotel szobájában elkapták. A szökésért 10 év extra büntetést kapott.

Július elsején azonban a rendőségi körökben csak "Az Író" néven emlegetett bűnözőnek újra sikerült meglépnie. A profi akciót akkorra időzítették, amikor Faïdot éppen meglátogatta testvére. Ekkor landolt a börtönudvar bejárati részén - az egyetlen hálóval nem védett területen - egy pilótástul eltérített helikopter, melyből három fegyveres pattant ki. Közülük egy maradt a járműnél, ketten bementek a börtönbe. A rendőrség feliratú karszalagot viselő szabadítók flexszel szétvágták az ajtót, amely a látogatószobába vezetett, kivitték Faïdot és testvérét, majd elrepültek. Az egész akció nem tartott tovább 10 percnél, a bűnözők a szöktetést követően helikopterről hamarosan autóra, majd kisbuszra váltottak. 

A rendőrség Faïd újbóli elfogását követően rögtön ígéretet tett arra, hogy a bűnözőt különlegesen szigorú körülmények között fogják őrizni.

(BBC)

Ne maradjon le semmiről!

Rovatok