Index Vakbarát Hírportál

Kilökött egy 91 éves lovagot a metró elé egy londoni férfi

2018. október 5., péntek 17:41 | aznap frissítve

Gyilkossági kísérlet miatt elítéltek egy férfit, aki áprilisban a sínekre lökte a 91 éves Sir Robert Malpast, lovaggá ütött brit üzletembert, a Franciaországot Angliával összekötő Eurotunnel alagút korábbi vezetőjét, írja a Guardian.

A támadásról kiszivárgott egy kamerafelvétel is, amin látszik, ahogy Malpast két kézzel, teljes erőből meglöki egy kapucnis férfi.

Az üzletembert egy másik várakozó utas mentette meg, azonnal utána ugrott és kiemelte őt. A 91 éves férfi így megúszta egy 12 öltéssel összevarrt fejsérüléssel és egy összezúzódott medencecsonttal.

Még mindig sokkban vagyok a történtek miatt. Kétszeres életveszélyben voltam, a síneken úgy éreztem, vagy az áram csap agyon, vagy a szerelvény gázol el" – mondta a bíróságon az életét kockáztató Rijad El Hussani, aki kisebb sérülést is szenvedett mentés közben, a sínbe vezetett áram megégette a jobb kezét.

A tárgyaláson a 46 éves, hajléktalanszállón élő vádlott, Paul Crossley azt állította, nem akarta megölni a férfit. A támadásra nem tudott magyarázatot adni. A vádlottat paranoid skizofréniával diagnosztizálták.

Aznap ez már a második lökés volt

Ugyanazon az áprilisi napon, a Sir Robert Malpast a sínekre lökő férfi egy másik férfit is megpróbált a sínekre lökni, amiért a férfi "furcsán nézett rá". Akkor a lökés nem volt elég erős, a megtámadott férfinak sikerült megtartani az egyensúlyát, majd a többi utas leteperte a támadót.

Crossley a tárgyalásán erre az esetre is azt mondta, hogy nem akart gyilkolni. A bíró kérdésére elmondta, teljesen véletlenszerűen választotta ki mindkét férfit, hirtelen felindulásból. "Tudom, hogy ez nem helyes, tudom, hogy ez rossz", mondta, majd mentségére felhozta, hogy a támadások napján kialvatlan volt.

Rovatok