Index Vakbarát Hírportál

Az olasz kormány megtiltaná, hogy éjszaka nyitva tartsanak a bevándorlók boltjai

2018. október 11., csütörtök 22:54 | aznap frissítve

A bevándorlók által működtetett olaszországi éjjel-nappali boltok éjszakai nyitvatartásának beszüntetését kezdeményezte Matteo Salvini olasz belügyminiszter csütörtökön – írja az MTI.

A bevándorlásellenes Salvini a közösségi oldalán közölt videóban jelentette be javaslatát, hogy az "etnikai üzletek" esti zárásának időpontja 21 óra legyen, vagyis ne tarthassanak nyitva éjszaka.

"Semmi bajom a külföldiek üzemeltette boltokkal, de korlátozni kell a nyitvatartásukat. Bizonyos üzletek zavart keltő személyeket vonzanak, részegeket, drogkereskedőket és másokat" - mondta Matteo Salvini. Hozzátette, biztos benne, hogy sok olasz otthona közelében van ilyen üzlet, amelynek látogatói éjszakánként az utcán hangoskodnak, isznak és illemhelyként használják a kapualjakat.

A belügyminiszter azokra az éjjel-nappal nyitva tartó boltokra gondolt, amelyeket Nyugat-Európa többi országához hasonlóan az olaszországi városokban is gyakran észak-afrikai és ázsiai kereskedők tartanak fenn: vegyesboltok, kisebb élelmiszerüzletek és gyorsbüfék, amelyek eddig napi 24 órában nyitva tarthattak. De hogy miért érezte szükségét, hogy a bevándorlókra hegyezze ki a javaslatot, az nem világos, hiszen ha egyszerűen csak betiltanák az éjjelnappali közérteket, azzal is pont ugyanezt érnék el, származási alapon pedig nyilván nem lehetséges meghatározni, hogy meddig lehet nyitva valaki (hacsak nem gondolkodik nyílt fasizmusban az olasz kormány). 

Matteo Salvini a rendelkezést a nevével fémjelzett migrációs és biztonsági törvénycsomagba akarja belefoglalni, amelyet az olasz államfő már aláírt, de a római parlament még módosító indítványokkal egészítheti ki. A kormánypárt Liga vezetője azt is szorgalmazta hogy a bevándorlók üzletei számára a külföldi, esetleges kínai, arab vagy más nyelvű utcai névtábla mellett, kötelező legyen az olasz nyelvű üzletnév feltüntetése is.

Rovatok