Index Vakbarát Hírportál

19-en, köztük gyerekek haltak meg egy törökországi balesetben

2018. október 14., vasárnap 11:08

Felborult vasárnap reggel egy migránsokat vagy menekülteket szállító platós kisteherautó a nyugat-törökországi Izmir tartomány Gaziemir körzetében. A balesetben tizenkilencen, köztük gyerekek vesztették életüket, a sofőrrel együtt öten megsebesültek, írja az MTI a Demirören török hírügynökség alapján.

A jelentés szerint a sofőr egy kanyarban elvesztette az irányítást a jármű felett, amely átszakította a felüljáró szalagkorlátját, és mintegy 20 méteres magasságból egy öntözőcsatornába zuhant. A jármű esés közben felfordult és sok utasát maga alá temette. A kisteherautó is súlyosan összeroncsolódott.

A hatóságok rendőröket, mentőket és tűzoltókat vezényeltek a helyszínre. A sebesülteket kórházba vitték. Nem tudni, hogy a járműben hányan utaztak.

Törökországban mintegy négymillió menekült és migráns tartózkodik, túlnyomó többségében szíriaiak, de sok iraki és afgán is van közöttük. A Demirören tudni véli, hogy a szerencsétlenül járt emberek az Égei-tengeren keresztül a görög Számosz szigetre akartak eljutni csónakokon.

Rovatok