Index Vakbarát Hírportál

Női katona ennyi embernek még nem parancsolt

2018. október 17., szerda 11:21

Történelme során először vezeti női tábornok az Egyesült Államok hadseregének legnagyobb parancsnokságát, a hazai és külföldi bevetéseket előkészítő és szervező, a Nemzeti Gárdáért és a tartalékokért is felelős United States Army Forces Command-ot (amit FORSCOM-nak szokás nevezni). Laura J. Richardson altábornagy keddi kinevezésével

mintegy 776 ezer katona és 96 ezer civil parancsnokává vált.

Richardson 32 éve szolgál a hadseregben, és szinte minden fegyvernemnél megfordult. Eleinte helikopterpilótaként, majd helikopteres egységek parancsnokaként szolgált, később az elit 101. légiszállítású hadosztálynál, majd a szintén legendás 1. lovasság (valójában harckocsizó) hadosztálynál. Utóbbinak –a kinevezését hírül adó CNN kifejezésével élve – kemény üvegplafont áttörve ő lett az első női vezénylő tábornoka.

1999 és 2001 között Al Gore alelnök katonai tanácsadója volt, 2009-ben a Védelmi Minisztérium Szenátusba delegált összekötőtisztjeként is szolgált, de dolgozott a helyettes vezérkari főnök hadműveleti tervezőjeként is.

Eddigi főnökét, Robert B. Abrams tábornagyot a koreai amerikai kontingens élére nevezték ki. Korábban “habozás nélkül” választotta helyettesének Laura j. Richardsont, akit a szervezet “legalkalmasabb vezetőjének” tart.

Laura J. Richardson férje, James is katona, méghozzá vezérőrnagy (azaz férjénél magasabb rangja van); mindketten szolgáltak a második iraki háborúban. Egy lánygyerekük született.

Rovatok