Index Vakbarát Hírportál

Az USA felmondhatja a közepes hatótávolságú nukleáris rakétákról szóló egyezményt

2018. október 20., szombat 08:19

Washington felmondja a közepes hatótávolságú nukleáris rakétákról kötött megállapodást (INF), ezt közli majd Moszkvában az orosz külügyminiszterrel John Bolton amerikai nemzetbiztonsági főtanácsadó, írja forrásaira hivatkozva a New York Times.

Bolton péntek este Twitter-bejegyzésben erősítette meg az eddig csak Moszkvában bejelentett hírt, miszerint szombaton Oroszországba utazik. Tárgyalásokat folytat majd Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel és Nyikolaj Patrusevvel, az Oroszországi Föderáció Biztonsági Tanácsának titkárával. A tárgyalások célja a két ország vezetői között Helsinkiben megkezdett párbeszéd folytatása.

A New York Times szerint a Trump-kormányzat régi szándéka a kilépés az INF-ből, részben azért, mert Oroszország szerinte megsérti az egyezményt, részben pedig azért, mert az egyezmény betartása megakadályozza Washingtont olyan új fegyverzetek telepítésében, amelyekkel ellensúlyozhatja Kína közepes hatótávolságú fegyverzetének növekvő arzenálját.

Az INF-egyezményt 1987-ben Ronald Reagan akkori amerikai elnök és Mihail Gorbacsov akkori szovjet vezetője írta alá Washingtonban, és 1988-ban lépett életbe. A szerződés egyébként földi indítású hagyományos és nukleáris robbanófejekkel felszerelt, közepes hatótávolságú ballisztikus rakétákról rendelkezett, meghatározva a robbanófejek számát és a rakéták hatótávolságának nagyságát, írja az MTI.

Az Egyesült Államok már négy éve hangoztatja, hogy Oroszország egy sor taktikai atomfegyver telepítésével megsérti az INF-szerződést, de az előző amerikai elnök, Barack Obama egy esetleges fegyverkezési verseny erősödésének elkerülése miatt mégsem lépett ki az egyezményből.

Rovatok