Index Vakbarát Hírportál

Áttörték a mexikói határt a hondurasi menekültek

2018. október 20., szombat 09:43

Megérkezett Mexikóba a hondurasi, több, mint 3000 emberből álló menekült karaván, írja az MTI. Az észak-hondurasi San Pedro Sula városból múlt szombaton elindult csoport pénteken érkezett a határhoz, ahol néhány száz rendőr fogadta őket. A beszámolók szerint a menekültek és a rendőrök összecsaptak, legalább 50 hondurasinak sikerült áttörnie a sorfalat. Voltak, aki köveket dobáltak, de a tömeg nagy részét sikerült visszafordítani.

Az ügyben Enrique Pena Nieto is megszólalt, aki szerint az erőszakos belépés merénylet az ország szuverenitása ellen, ezenfelül "veszélyes a migránsokra, különösen a kisfiúkra, kislányokra, a nőkre és az idősebbekre." A mexikói hatóságok tájékoztatták a karaván tagjait arról, hogy az országba csak megfelelő úti okmányok és vízum birtokában lehet belépni.

Arról, hogy miért indultak el ilyen sokan a közép-amerikai országból, ebben a cikkünkben írtunk bővebben.

Az ügy diplomáciai vihart is kavart,Donald Trump ugyanis kilátásba helyezte, hogy lezárja az USA déli határát és ha kell a katonságot is beveti annak érdekében, hogy a csoport ne jusson be az ország területére.

Rovatok