Index Vakbarát Hírportál

Merkel saját bőrén érezheti meg a hesseni választás eredményét

2018. október 28., vasárnap 11:33

Két héten belül a második fontos tartományi választást tartják Németországban. Míg Bajorországban Angela Merkel pártja közvetlenül nem, csak bajor testvérpártján keresztül volt érintett, addig Hessenben már a konzervatívok között a kancellár közeli szövetségesének számító tartományi miniszterelnök széke a tét.

Az egész választásnak szövetségi szinten is kiszámíthatatlan következményei lehetnek. Merkelt decemberben számon kérheti saját pártja a CDU újabb veszteségeiért, akár pártelnöki posztját is megkérdőjelezhetik. Még többet nyomhat azonban a latban, hogy berlini nagykoalíciós partnerei, a szociáldemokraták újabb tartományban kapnak pofont.

Németország politikai laborja

Október közepén Bajorországban a Keresztényszociális Unió (CSU) a legutóbbi eredményéhez képest több mint 10 százalékot gyengülve 37,2 százalékot ért el, míg a szociáldemokraták szavazóiknak több mint felét elveszítve, 9,7 százalékkal csak az ötödik helyen végeztek. Míg a CSU szinte mindent a bevándorlás kérdése köré épített fel, az embereket helyben egész más problémák foglalkoztatták, amiből a középre húzódó Zöldek, és a másik oldalról a bevándorlásellenes, populista Alternatíva Németországért (AfD) tudott leginkább profitálni.

Ugyan Merkel bajor testvérpártjának támogatottsága drasztikusan visszaesett, de ez közvetlenül azért nem gyengítette feltétlenül a kancellárt, mert szövetségi szinten számos konfliktus volt többek között a menekültügyben a Kereszténydemokrata Unió (CDU) és a CSU között. A CDU főtitkára, Annegret Kramp-Karrenbauer utalt is arra az eredmény után, hogy az elmúlt hónapok koalíción belüli vitái hatással voltak a CSU népszerűségvesztésére, és a konfrontatív politika a kormányon belül nem célravezető.

A bajorországi szavazásnál azonban Merkelt jóval közvetlenebbül érinti a hesseni tartományi választás, hiszen itt már közvetlenül a CDU érezheti meg az országos népszerűségvesztés árát. A német tartományi választások most ugyanis a korábbiaknál sokkal inkább szólnak az országos politikáról is. Hessen fővárosa Wiesbaden, de itt van Németország ötödik legnagyobb városa, Frankfurt is.

A tartományt ezért Németország „politikai laborjának" is szokták tartani: ami itt történik, az komoly hatással van az egész országra.

Hasít a gazdaság, de ez nem elég

Ahogy Bajorországban, várhatóan itt sem az egyébként kifejezetten mutatós gazdasági eredmények döntenek majd. A Németország nyugati részén fekvő, 6,2 millió lakosú Hessen az egyik legfejlettebb és leggazdagabb tartomány. A GDP-je 15 százalékkal áll a német országos átlag felett, itt van a fontos pénzügyi központ, Frankfurt. Az MTI szerint a hesseniek 72 százaléka elégedett a pénzügyi helyzetével, a munkanélküliség pedig a rekordalacsonynak számító 4,4 százalékon áll.

A tartományban a CDU a Zöldekkel koalícióban kormányoz, azonban hiába kerülték el őket a komolyabb botrányok, és népszerű a 2010 óta miniszterelnök Volker Bouffier, Merkel pártja komoly veszteségekre számíthat. Ez talán a legjobban éppen a CDU-s tartományi miniszterelnököt dühítheti. Bouffier mögött hosszú politikai karrier áll. Megtanulta, hogy egy tartomány vezetésében kevéssé számítanak az ideológiák: ez nagyon is gyakorlati munka, ami komoly kompromisszumkészséget kíván meg, és ő ennek szellemében cselekedett a Zöldekkel közös kormányzás során is Hessenben.

Bouffiernek a CDU elnökhelyetteseként fontos szerepe volt Merkel harmadik koalíciójának tető alá hozásában. A nehezen összehozott nagykoalícióban azonban már működése első hónapjaiban komoly viták és feszültségek keletkeztek Berlinben. Ezek az országos ügyekben és Berlinben folyó viták nem hagyják érintetlenül a hesseni tartományi választásokat sem, rombolják az ottani CDU pozícióit. Ezzel párhuzamosan a tartományban ellenzékben lévő Németországi Szociáldemokrata Párt (SPD) is sok támogatót veszíthet el, miközben a CDU-val együtt kormányzó Zöldek jelentősen erősödni fognak.

Ezek mind leképezik a Bajorországban és szövetségi szinten is látszódó mozgásokat. 

A Süddeutsche Zeitung arról írt, hogy sok választó szerint mindkét nagy pártból hiányoznak a kreatív, jövőbe mutató válaszok a legfontosabb kérdésekre. A szövetségi kormánnyal és a belső konfliktusokkal szembeni elégedetlenség, és az országosan középpontban lévő migrációs politika mellett sokan nehezményezik az oktatás helyzetét, és különösen a lakhatási körülményeket. Ez utóbbi országos szinten is egyre égetőbb problémát jelent, főleg a nagyvárosokban van hiány, ami feltolta az árakat, és már a középosztályból is sokan nehezen találnak megfizethető lakást.

Frankfurt lakossága több mint 100 ezerrel nőtt egy évtized alatt, ehhez képest pedig a becslések szerint a szükségesnél 40 ezerrel kevesebb lakás van a városban. Merkel a témában szeptemberben rendezett csúcson megígérte, hogy a következő négy évben több mint hatmilliárd eurót fordítanak majd 1,5 millió új lakás és ház építésére. Az elégedetlenség azonban utcai demonstrációkban is megnyilvánult már, Berlin és Hamburg mellett a múlt hétvégén, egy héttel a választás előtt Frankfurtban is több mint ötezren tüntettek a lakhatási nehézségek ellen tiltakozva.

Duplázhatnak a Zöldek

Hessenben a CDU 1970 óta nem kapott kevesebbet 36,8 százaléknál, és 1999 óta benne volt a tartományi kormányban. A legutolsó felmérések alapján azonban ugyan Merkel pártja marad a legnagyobb erő 26-28 százalékkal, ez azonban így is jelentős visszaesés lenne a 2013-ban elért 38,3 százalékukhoz képest.

Az SPD 20-22 százalékra csúszhat vissza az öt évvel ezelőtti 30,7 százalékról. Akár a legrosszabb eredményét érheti el a II. világháború vége óta, és az is előfordulhat, hogy a harmadik helyre szorul a nagyon megerősödő Zöldek mögött.

A baloldali irányultságú, de az utóbbi időben középre orientálódó ökopártot is 20 százalék környékére mérték, amivel akár meg is duplázhatják a 2013-ban szerzett 11,1 százalékukat. Bajorországban is a legnagyobb nyertesek voltak, Hessenben viszont eddigi legjobb eredményüket érhetnék el. Listavezetőjük, a német és jemeni szülőktől származó Tarek al-Wazir a legnépszerűbb helyi politikus, szerinte ők az egyetlenek, akik nem sétáltak bele a jobboldali populizmus csapdájába.

A kampánytémákat sok tartományban meghatározó AfD öt éve még nem érte el Hessenben az 5 százalékos küszöböt, de most rögtön 12 százalékkal a negyedik legnagyobb párt lehet. Ezzel a populista, migránsellenes párt a Bundestag után már

mind a 16 német tartományban ott lesz a helyi törvényhozásban.

A Baloldal (Die Linke) és a liberális Szabad Demokrata Párt (FDP) a szavazatok 6-9 százalékát szerezheti meg a 2013-ban elért 5 százalékos eredményük után, ezzel tovább bonyolítva az erőviszonyokat.

Több koalíciós lehetőség

Ha a felméréseknek megfelelő eredmény születik, akkor az sem egyértelmű, pontosan milyen felállásban lehet majd kormányt alakítani. Könnyen lehet, hogy a CDU-nak és a Zöldeknek együttesen nem lesz meg a kormányzáshoz szükséges többségük. Ebben az esetben az egyik lehetőség lenne a pártok színeiről elnevezett Jamaica-koalíció, amit Merkel is megpróbált már szövetségi szinten összehozni, vagyis a CDU, a Zöldek és a liberális FDP összefogása.

Azonban attól függően, hogy a Zöldek mennyire erősödnek meg, a szociáldemokraták pedig mennyire esnek vissza, az sem elképzelhetetlen, hogy a Baloldallal közösen egy baloldali koalíció is kormányképes lenne. Ez jókora arculcsapást jelentene a CDU-nak, nem véletlenül riogatott az utolsó héten Bouffier is „a baloldali kísérlet” rémképével. A választás utáni matek azért is nagyon érdekes lesz, mert kiderülhet, hogy melyik irányba fordulnának a Zöldek, akik akár a második német tartományban adhatnának miniszterelnököt.

Mi a tét Merkelnek?

Sokan mondják azt, hogy Hessen egy referendum lesz a szövetségi kormányról, miközben a CDU és az SPD váltig azt hangoztatja: ez csak egy tartományi választás, semmi több. A hajrában Merkel is négy helyszínen kampányolt Hessenben. Arról beszélt, hogy a hagyományos néppártok veszélyben vannak, de próbálta csökkenteni a választás súlyát. „Nem lehet minden tartományi választást egy kis szövetségi választásként felfogni" – mondta a héten a Hessische Rundfunk helyi tévének.

„HA DÜHÖSEK AMIATT, AMI BERLINBEN TÖRTÉNIK, AKKOR ÍRJANAK NEKEM EGY LEVELET. Ez most Hessenről szól"

– üzente a szavazóknak egy kampánygyűlésen október 22-én.

Csakhogy az utolsó pillanatos, látványosan aktív kampányolással éppen ő maga húzta alá, hogy a szavazás jelentősége nagyon is túlmutat a tartományi politikán. Merkelnek nagyon nem jönne jól, ha az egyik közeli szövetségesének számító Bouffier elveszítené a pozícióját, a CDU pedig 20 év után kiszorulna a hesseni kormányzásból. A Die Zeit egy hete egy CDU-s anonim forrást idézve azt írta: az utolsó nap, amikor Angela Merkel még maga dönthet a jövőjéről, az a hesseni választás utáni hétfő lesz. Ha ugyanis itt rosszul szerepelnek, a CDU decemberben esedékes tisztújító kongresszusán felerősödhetnek a Merkel-ellenes hangok, amelyek kancellári posztját nem, de pártelnöki pozícióját megkérdőjelezhetik. 

Merkel pedig többször is jelezte már, nem látná reálisnak, hogy kancellár maradjon, ha leváltanák a CDU éléről. Legutóbb azonban 89,5 százalékot kapott, pedig már 2016-ban, a migránsválság idején is sokan aggódtak a párton belül a megindult népszerűségvesztés miatt. Egyelőre most sincsenek komolyan vehető kihívói, és az igazán fontos utódjelöltek minden bizonnyal későbbre tartogatják magukat, de nem tudni, ezen változtat-e a hesseni választás eredménye.

A kulcs az SPD kezében van

Azonban nem csak a CDU szereplésén múlik a szövetségi kormány sorsa. Több elemző is úgy látja, a helyzet kulcsa inkább a szociáldemokrata tagság kezében van. Ahogy Annegret Kramp-Karrenbauer, a CDU főtitkára mondta, feszült a helyzet a koalíciós pártokon belül, nem lehet megjósolni, mennyire marad stabil a kormánykoalíció vasárnap után. Az SPD éppen csak próbálja feldolgozni a bajor pofont, és az egyébként népszerű miniszterelnök-jelöltjük, Thorsten Schäfer-Gümbel is azt hangoztatta , hogy „Bajorország Bajorország, Hessen meg Hessen". A berlini nagykoalíció politikusai most egymást váltva igyekeznek hűteni a kedélyeket: fontos törvényjavaslatokat kell elfogadni az év végéig, és tulajdonképpen soha nem voltak ilyen kedvezőek egy koalíció feltételei az SPD mint kisebbségi partner számára a kormányban, mint most.

Azonban az SPD támogatottsága országos szinten is rohamosan esik, és egyelőre nem igazán tudják eldönteni, mivel állíthatnák meg a spirált, mielőtt teljesen eljelentéktelenedne a párt. Sok párttag, és a szavazóik egy része is azt hangoztatja, hogy ne folytassák a koalíciót Merkellel. Andrea Nahles, az SPD vékony jégen egyensúlyozó elnöke a bajor eredmény után is a szövetségi koalíció gyenge eredményeit okolta. „Kezdettől világos volt a tagjainknak, hogy nem maradhatunk minden áron ebben a szövetségben" – mondta Ralf Stegner, az SPD elnökhelyettese a Die Weltnek. Szerinte ha nem változik a berlini koalíció megítélése hamar, és elég drámai mértékben, akkor nem várható stabilitás sem.

Nyitókép: Arne Dedert/AFP

Rovatok