Index Vakbarát Hírportál

A meggyilkolt szaúdi újságíró menyasszonya csalódott Trumpban

2018. október 30., kedd 12:20 | aznap frissítve

Bírálta Donald Trump amerikai elnököt a Dzsamál Hasogdzsi szaúdi újságíró meggyilkolására adott reakciója miatt. „Mélységesen csalódott vagyok számos ország – élén az Egyesült Államok – vezetőinek álláspontja miatt" – mondta Hatice Cengiz, aki török nyelven mondott beszédet egy hétfő este Londonban tartott emlékesten.

„Trump elnöknek segítenie kell az igazság feltárását és az igazságszolgáltatást. Az elnök nem engedheti meg, hogy Rijád eltussolja vőlegényem meggyilkolását" – mondta. Cengiz szerint a szaúdiak tudják, hol van a holttest, amit eddig még nem találtak meg.

A szaúdi monarchiát élesen bíráló 59 éves Dzsamál Hasogdzsit október 2-án gyilkolták meg, miután bement országa isztambuli nagykövetségére, ahonnan soha nem jött ki.

Rijád először azt mondta, hogy az újságíró élve hagyta el a konzulátust, majd nyomásra beismerte, hogy „dulakodás közben" meghalt, majd újabb, egymásnak ellentmondó magyarázatokkal állt elő. A szaúdi főügyész a múlt héten jelentette ki először, hogy a gyilkosság előre eltervelt volt.

A gyilkosság miatt a nemzetközi közösség hevesen bírálta a kőolajexportőr országot, de Donald Trump október 20-án figyelmeztetett, hogy Szaúd-Arábiába irányuló fegyverexport leállítása sértené az amerikai foglalkoztatottságot.

Kedden a gyilkosság ügyében folyó nyomozás keretében a vahhábita királyság isztambuli főkonzulátusára látogatott Szaúd bin Abdallah al-Muadzsib szaúdi főügyész. Ezt megelőzően török kollégájával, Irfan Fidannal tárgyalt, írja az MTI.

Az isztambuli főügyész megint elmondta, hogy Törökország szeretné Isztambulban bíróság elé állítani az ügyben eddig őrizetbe vett 18 szaúdit. Egyúttal megkérdezte al-Muadzsibtól, hogy ki küldte Isztambulba a szaúdi különítményt, valamint hogy ki az a "helyi kapcsolat", akinek a holttestet állítólag átadták. Szombaton Ádel al-Dzsubeir szaúdi külügyminiszter azonban kijelentette, hogy a bűnrészes embereket Szaúd-Arábiában fogják bíróság elé állítani.

Rovatok