Index Vakbarát Hírportál

Macront a két világháború közötti időszakra emlékezteti a mostani európai helyzet

2018. november 1., csütörtök 15:01 | aznap frissítve

Tisztánlátásra és ellenállásra szólított fel a "nacionalista lepra" erősödésével szemben Emmanuel Macron  az Ouest-France című francia regionális lapban csütörtökön megjelent interjúban. A francia elnök azt mondta: 

A félelmek, a nacionalista befelé fordulás és a gazdasági válság következményei miatt megosztott Európában szinte módszeresen látjuk megjelenni mindazt, ami az első világháború utáni Európa életét meghatározta az 1929-es válságig.

Macron szerint józanul, tisztán kell látni, tudni, hogyan lehet ennek ellenállni a demokratikus és a köztársasági erőt képviselve.

Macron  vasárnaptól egy héten át 11 kelet- és észak-franciaországi megyében végiglátogatja a legfontosabb első világháborús emlékhelyeket.  Az első világháborút lezáró fegyverszünet századik évfordulóján, november 11-én Párizsban, csaknem hatvan állam- és kormányfő részvételével rendeznek majd ünnepséget.

Macron az interjúban azt is mondta:

Európa veszéllyel néz szembe: a nacionalista lepra miatti szétesés és a külső hatalmak közti hánykolódás veszélyével. Azaz azzal a veszéllyel, hogy elveszti szuverenitását. Ami azt jelenti, hogy biztonsága az amerikai döntésektől és azok változásaitól függ, Kína egyre inkább jelen van az alapvető infrastruktúráiban, Oroszországot időnként megkísérti a manipulálás, a nagy pénzügyi érdekek és a piacok pedig sokszor nagyobb helyet foglalnak el, mint amit az államok képesek betölteni.

Rovatok