Index Vakbarát Hírportál

Több százezer menekült tért vissza Szíria északi részére

2018. november 1., csütörtök 13:07 | aznap frissítve

Csaknem 260 ezer menekült tért vissza Szíria északi részére, ahol az egy éve befejeződött Eufráteszi Pajzs elnevezésű török hadművelet zajlott, közölte Hulusi Akar török védelmi miniszter csütörtökön.

Csaknem 260 ezer szíriai térhetett haza az Eufráteszi Pajzs területére a török hadseregnek az  infrastruktúra újjáépítéséhez és a biztonság helyreállításához nyújtott segítségének köszönhetően, folytatta Akar.

A miniszter hozzátette, Törökország észak-iraki hadműveletei addig folytatódnak, amíg az Ankara által terroristafenyegetésnek érzékelt hadmozdulatok véget nem érnek a térségben. 

Az elmúlt héten a török hadsereg a Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) fegyvereseit célzó több légi csapást is végrehajtott a környéken. Kedden a hadsereg észak-iraki légi csapása során hét kurd fegyveressel végzett, a török fegyveres erők Twitteren kiadott közleménye szerint.

Ankara az Eufráteszi Pajzs elnevezésű, 2016-tól 2017-ig tartó észak-szíriai hadműveletet a Népvédelmi Egységek (YPG) kurd milícia visszaszorításának érdekében indította, Törökország ugyanis az Egyesült Államok által támogatott fegyveres csoportot terrorszervezetnek tartja. A művelet keretében a török haderő megtisztította a déli határvidékét az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezettől és visszaszorította az YPG-t Észak-Szíriában az Eufrátesz folyó bal partjáig.

Törökország több mint 3 millió szíriai állampolgárt fogadott be a szomszédjában 2011-ben kitört polgárháború kezdete óta. Sok török azonban egyre inkább gazdasági teherként tekint rájuk, és úgy érzik, a menekültek a munkaerőpiacon is konkurenciát jelentenek számukra.

Rovatok