Harminc napon belül béketárgyalások kezdődhetnek a jemeni háború lezárásáról
– állította James Mattis amerikai védelmi miniszter egy keddi washingtoni konferencián. Állítása inkább amolyan erőteljes baráti javaslatnak tűnik az Egyesült Államok részéről az Izrael utáni legfontosabb regionális szövetséges, Szaúd-Arábia számára.
A felhíváshoz szerdán Mike Pompeo külügyminiszter is csatlakozott, aki szerint a húszi felkelőknek fel kell hagyniuk a rakétatámadásokkal, de a másik oldalon a szaúdi és arab emírségékbeli légierőnek is abba kell hagynia a – sokszor a civil infrastruktúra ellen irányuló – bombázásokat.
Az USA a nyomásgyakorlás mellett érezhetően nem akar közvetítőszerepet játszani a konfliktusban – egyébként Jemenben Amerikára hadviselő félként tekintenek –, hanem az ENSZ-re bízná a békéltetést. Mattis biztató lépésekről számolt be; miután ugyanis a szeptemberi genfi tárgyalások kútba estek, most Martin Griffiths ENSZ-különmegbízottnak sikerült végre a húszikat is rávenni arra, hogy egy asztalhoz üljenek a szaúdiak vezette koalíciós erők képviselőivel. A háborúban szemben álló felek egyébként két éve nem tárgyaltak egymással.
Griffiths új béketerve a következő lépésekre támaszkodva pöccentené be a békefolyamatot:
Jemenben 2014 augusztusa óta dúl polgárháború az Irán támogatását élvező, a síitákhoz vallásilag közel álló zaidi irányzathoz tartozó húszi lázadók és a nemzetközileg elismert jemeni elnökhöz, a Rijádban tartózkodó Abed Rabbó Manszúr Hádihoz hű erők között. A húszi felkelők 2014 szeptemberében elfoglalták a fővárost, Szanaát, és jelentős területeket vontak ellenőrzésük alá az ország nyugati-északnyugati részén. A felkelők ellen 2015 márciusában lépett hadba a kormánycsapatokat eleinte légierővel és felszereléssel támogató arab koalíció Szaúd-Arábia vezetésével. Csakhogy a felvonultatott haditechnikát és a csapatok létszámát tekintve is hatalmas túlerőben lévő koalíciós erők igen kevés eredményt tudtak elérni az elmúlt években. Leginkább Áden visszafoglalásával büszkélkedhetnének, ha a fontos kikötőváros 2018 elején nem került volna az egykori független Dél-Jemen visszaállítására szerveződő, az Egyesült Arab Emírségek által támogatott Déli Átmeneti Tanács kezére.
Az elit gerillaharcosoknak számító, részben a Hezbollah által kiképzett húszi felkelők három és fél évvel a polgárháború kezdete után is keményen tartják magukat a több Öböl-ország által támogatott, nagy túlerőben lévő, de igen vegyes harcértékkel bíró kormánycsapatok ellen. Azonban szép lassan kezdenek elfogyni a tartalékaik, ha pedig elvesztik a csaknem öt hónapja ostromolt Hodejdát, akkor elvész egyetlen tengeri kijáratuk is.
Csakhogy Szaúd-Arábiának és az Egyesült Arab Emírségeknek is hirtelen sürgőssé vált valamilyen megegyezés. Elsősorban az országát de facto kormányzó Mohamed bin Szalmán szaúdi trónörökös van szorult helyzetben, akit eddig csak amiatt kritizáltak, hogy az általa szorgalmazott intervenció a gyors rendteremtés helyett a civil lakosság további szenvedéseihez, sőt, az olajmonarchia belső válságához vezetett. De Dzsamál Hasogdzsi brutális meggyilkolását követően gondosan felépített „reformer”-imázsa is szertefoszlott, és a nemzetközi közvélemény egyre inkább az agresszív despotát látja benne. És Mohamed bin Szalmán hiába szilárdította meg egyeduralmát palotaforradalmak sorozatával, több jel is arra mutat, hogy már apja is elégedetlen vele. Az idős király az elmúlt hónapokban fia több intézkedését is blokkolta, ráadásul hazahívta Londonból utolsó életben maradt testvérét, Ahmed bin Abdulazizt, amit a rijadológusok azonnal egy új hatalmi ellensúly kialakítására tett kísérletként értelmeztek.
A Mohamed bin Szalmánba vetett bizalom megrendült, és ez a legjobban azon látszik, milyen gyorsan elillant a nemzetközi támogatás a trónörökös személyes projektjének számító jemeni háború mögül. A Pentagonnak ma már a szaúdi légierő számára végzett szolgáltatások miatt is magyarázkodnia kell, Mattis az említett konferencián azt mondta, az amerikai légierő a szaúdiak vezette koalíció harci repülőgépeinek csak kevesebb mint húsz százaléka újratöltésében vesz részt. A felderítő és kiképző tevékenységekről nem ejtett szót.
A Hasogdzsi-botrány tehát felgyorsította a szaúdi törekvésektől való elidegenedést, de nem szabad elfelejteni, ennek a folyamatnak az az egyszerű tény ágyazott meg, hogy
A trónörökös rendteremtőként akart fellépni, de csak a káoszt növelte.
A húszik szaúdi határ mellett fekvő törzsterületei érintetlenek maradtak, sőt, a gerillák Irán segítségével (valószínűleg a szomszédos Ománon át csempészve) néhány ballisztikus rakétára is szert tettek, mellyel időről-időre presztízsromboló támadásokat hajtanak végre Rijád vagy más szaúdi városok ellen. A konfliktus elhúzódása miatt a húszik egyre inkább Irán oldalára sodródtak, azaz Szaúd-Arábia azt – az amerikaiak által teljes mértékben osztott – alapvető stratégiai célt sem tudta elérni, hogy visszaszorítsa Teherán befolyását.
Ráadásul Jemenben a polgárháborút kihasználva megerősödtek a dzsihadista szervezetek; elsősorban az országban két évtizede aktív al-Káida, de megjelent az Iszlám Állam is.
És nem utolsósorban Jemen borzalmas humanitárius kudarccá vált. Hiszen a konfliktus eddig közvetlenül több mint tízezer életet követelt, közvetve – az éhínség és a járványok miatt – százezrek haláláért is felelős lehet. Szaúd-Arábia és az Egyesült Arab Emírségek közös erőfeszítése a húszik irányította vidékek gazdaságának megfojtására az ENSZ szerint
az elmúlt száz év legpusztítóbb „éhségválságát” idézte elő.
És a botrányos közegészségügyi állapotoknak köszönhetően több mint egymillió embert fertőzött meg a modern kor legsúlyosabb kolerajárványa.
A fordulatot mutatja, hogy a kormánykoalíció a nyár elején még a katonai erőfeszítések fokozásán gondolkodott, és Hodejda ostromába be akarta vonni az Egyesült Államokat is. Most azonban pont James Mattis tette egyértelművé, hogy elfogyott a türelem, és
az USA kizárólag tárgyalásos úton lát lehetőséget a konfliktus lezárására, amit ráadásul a tűzszünetnek, sőt csapatvisszavonásnak kell megelőznie.
Ez nemcsak azért óriási pofon a szaúdi vezetés számára, mert az Egyesült Államok korábban látványosan tartózkodott a háború menetével és kilátásaival kapcsolatos állásfoglalástól, hanem azért is, mivel egy tűzszünet bebetonoz Szaúd-Arábia déli határainál egy iráni kliensállamot.
Ezért is elképzelhető, hogy az erőteljes amerikai és nemzetközi (az Egyesült Államokhoz már szerdán csatlakozott a szaúdiak másik stabil szövetségese/fegyverszállítója, Nagy-Britannia) nyomás ellenére a Jemenben érdekelt arab országok tovább próbálkoznak legalább Hodejda elfoglalásával. Másfelől pedig a húszi lázadás is meglehetősen agresszív entitásnak tűnik, mely többször is megmutatta, hogy messze a súlycsoportján felül is hajlandó felvállalni konfliktusokat, így azután könnyen lehet, hogy a szaúdiak meggyengülésének jeleire vérszagot kapnak.
Borítókép: jemeni lázadók 2015-ben. Fotó: Saleh Al-Obeidi / AFP.