Index Vakbarát Hírportál

Nem akar elválni a CDU és az SPD

2018. november 5., hétfő 19:34 | aznap frissítve

A német Kereszténydemokrata Unióban (CDU) soron következő elnökváltás és a Német Szociáldemokrata Pártban (SPD) tervezett változások mellett is mindkét párt folytatni kívánja a kormányzati együttműködést - hangsúlyozták a koalíciós pártok vezetői hétfőn Berlinben.

Angela Merkel kancellár, a CDU távozó elnöke pártja vezetőségének kétnapos tanácskozása után tartott tájékoztatóján kiemelte: a CDU vezetésének az a meggyőződése, hogy a koalíciós szerződés alapján tovább kell folytatni a kormányzást. Ez fontos üzenet a szociáldemokratáknak, akiket a decemberi elnökválasztás miatt érthető módon foglalkoztat az a kérdés, hogy elkötelezett-e még a CDU a közös kormány mellett, írja az MTI.

Elmondta, hogy a mintegy 450 ezer tagot összefogó pártban a december 7-én Hamburgban kezdődő tisztújító kongresszusig a tagság regionális konferenciákon ismerkedhet meg az elnökjelöltekkel. Erről a tanácskozáson határozatot hoztak, amely szerint átlátható és méltányos módon szervezik meg a folyamatot, valamennyi jelöltnek egyenlő lehetőséget biztosítanak.

Klaus Schüler, a CDU szövetségi ügyvezetője elmondta, hogy várhatóan hét regionális konferenciát szerveznek majd. Kiemelte, hogy elnökjelöltet a párt alapszabályának megfelelően, vagyis valamely területi szervezet kezdeményezésére lehet indítani.

A tájékoztatón ismertették, hogy Annegret Kramp-Karrenbauer szünetelteti pártfőtitkári tevékenységét, mert a Saar-vidék tartományi CDU-szervezet hétfőn hivatalosan megtette elnökjelöltnek.

A Bild című lap hétfői jelentése szerint már 12 jelöltaspiráns jelentkezett be a CDU-elnöki tisztségre. Többségük ismeretlen az országos politikában, esélyesként csak három politikust tartanak számon, Annegret Kramp-Karrenbauert, Jens Spahn egészségügyi minisztert és Friedrich Merz volt parlamenti (Bundestag-) frakcióvezetőt.

Andrea  Nahles, az SPD elnöke pártja vezetőségének szintén kétnapos tanácskozása után elmondta: nem került szóba a koalíció felbontása, és kitartanak azon tervük mellett, hogy a ciklus felénél, 2019 őszén értékelik a kormány munkáját, és döntenek folytatásról.

Azonban arról is döntöttek, hogy megbeszéléseket kezdeményeznek a koalíciós társakkal - a CDU-val és bajor testvérpártjával, a Keresztényszociális Unióval (CSU) - arról, hogy milyen "stílusban" és milyen ügyekre összpontosítva folytassák a közös munkát. Az SPD elnöksége még karácsony előtt értékeli majd a konzultáció eredményeit - mondta Andrea Nahles.

Hangsúlyozta: a szociáldemokraták a koalíciós partnerektől függetlenül politikájuk megújítására törekednek, és hatékonyabban akarják eljuttatni üzeneteiket a választókhoz. A legfontosabb témák között a lakáshelyzetet, az idősek és betegek ápolásának ügyét és a nyugdíjrendszer átalakítását említette.

Az SPD választói támogatottsága a tavalyi Bundestag-választás óta szinte folyamatosan süllyed, a legutóbbi felmérések szerint 13-14 százalékon áll. Legutóbb 2002-ben nyert Bundestag-választást, 38,5 százalékos eredménnyel. A hanyatlás miatt az utóbbi hetekben felerősödtek a pártban azok a hangok, amelyek sürgetik, hogy a szociáldemokraták bontsák fel a koalíciót és ellenzékben próbálkozzanak a megújulással.

Rovatok