Index Vakbarát Hírportál

Hasogdzsi-ügy: Szaud-Arábia nem fog beleegyezni a nemzetközi vizsgálatokba

2018. november 10., szombat 01:15

Szaúd-Arábia büszke igazságszolgáltatási rendszerére, és soha nem fog beleegyezni semmilyen nemzetközi vizsgálatba Dzsamál Hasogdzsi meggyilkolásának ügyében

- ezt Turki al-Fejszál, a királyság hírszerzésének egykori vezetője mondta pénteken a New York-i Nemzetközi Békeintézet rendezvényén.

A volt kémfőnök szerint Szaúd-Arábia szerinte tartani fogja a szavát, minden tényt ismertetni fog, és válaszolni fog az ügyben minden kérdésre, arra is, hogy mi lett Hasogdzsi holttestével.

Dzsamál Hasogdzsi, aki rendszeresen szerepelt az arab hírtelevíziókban és szabadúszóként a The Washington Postnak is dolgozott, október 2-án tűnt el, miután felkereste hazája főkonzulátusát Isztambulban, hogy iratokat intézzen közelgő esküvőjéhez. A szaúdi hatóságok eleinte azt állították, hogy a Rijáddal szemben kritikus, egy éve az Egyesült Államokban élő újságíró elhagyta az épületet, és utána tűnt el. Mintegy két héttel később viszont azzal álltak elő, hogy Hasogdzsi dulakodás közben halt meg a konzulátuson. A török hatóságok szerint azonban előre kitervelt módon meggyilkolták.

A nagy nemzetközi felháborodást kiváltó ügyben Antonio Guterres ENSZ-főtitkár és nemzetközi jogvédő szervezetek is független, nemzetközi vizsgálatot szorgalmaztak.

Egy szintén pénteki fejlemény Norvégia felfüggeszti a Szaúd-Arábiába irányuló új fegyverkiviteli engedélyeket. Bár a norvég külügyminisztérium szóvivője nem említette, hogy a döntés összefügg-e Hasogdzsi ügyével, a  múlt héten a norvég külügyminiszter bekérette a szaúdi nagykövetet Hasogdzsi ügyében, és Németország a múlt hónapban jelentette ki, hogy leállítja a német fegyverek exportját, ameddig Szaúd-Arábia nem ad magyarázatot Hasogdzsi meggyilkolására.  

Rovatok